Index Vakbarát Hírportál

Blagojevich csalt, zsarolt, korrupt volt

2011. június 28., kedd 01:01

Korrupcióban, csalásban és zsarolási kísérletben találta bűnösnek az esküdtszék hétfőn Chicagóban Rod Blagojevich volt illinoisi kormányzót  A politikus ellen felhozott 20 vádpontból a testület szerint 17 beigazolódott.

Blagojevichet amiatt is elmarasztalták, hogy megpróbálta eladni a Barack Obama elnökké választása után 2008-ban megüresedett illinoisi szövetségi szenátori helyet. A vádpontok közült többet is 20 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatnak. Rod Blagojevich, aki a várakozások szerint 6-11 évi börtönt kaphat, a bíró döntése értelmében csak külön engedéllyel hagyhatja el Észak-Illinoist.

A jelenlegi a tavaly augusztusban lezárt per újratárgyalása volt, amikor az esküdtek a 24 vádpontból csak abban tudták elmarasztalni a politikust, hogy hazudott az FBI-nak, a többi kérdésben szavazategyenlőség alakult ki. A védelem a második verdikt nyomán július 25-ig kezdeményezheti a perújrafelvételt .

A második per esküdtszéke tíznapos tanácskozás után egy vesztegetési vádpontban felmentette a volt kormányzót, két zsarolási kísérlet ügyében pedig egyenlően oszlottak a szavazatok. Az új ítélet több mint két évvel azután született meg, hogy az FBI emberei letartóztatták a még hivatalban lévő Blagojevichet. A demokrata  politikust második mandátumának utolsó évében, 2009-ben fosztotta meg tisztségétől az illinoisi törvényhozás.

A vád szerint Blagojevich pénzbehajtó gépezetként üzemeltette Illinois szövetségi államot. Egy, az első tárgyaláson lejátszott hangfelvétel szerint egyébként az ex-kormányzó erősen nehezményezte, hogy az elnökké választott Barack Obama nem kínált fel neki kormányzati tisztséget azért cserébe, mert annak idején támogatta abban, hogy elnyerhesse az egyik illinoisi szenátori helyet a washingtoni törvényhozásban.

Az állam előző kormányzóját szintén elítélték korrupció miatt, a republikánus George Ryan jelenleg 6 és fél éves büntetését tölti.

Rovatok