A fővárosban, Jubában felállított nagy visszaszámláló óra elérte a nullát, a tévében leadták az új himnuszt, az utcákon felhőtlen ünneplés kezdődött: szombaton hivatalosan is megszületett a világ legújabb országa, Dél-Szudán. A január eleji népszavazáson több mint 99 százalék szavazott az Ibériai-félszigetnél is nagyobb terület elszakadására, az új ország kikiáltásának hivatalos dátumát azonban július 9-ben határozták meg.

Szudán nagyobb térképen való megjelenítése

Az elmúlt fél évben az ország saját himnuszt kapott, lecserélték a zászlókat, a nemzeti érzés erősítéséhez nemzetközi találkozókra készült a foci- valamint a baseball-csapat is, miközben a jubai vezetés abban is reménykedik, hogy részt vehetnek a 2012-es londoni olimpián. Az elmúlt hónapokban több százezer ember érkezett az északi részről az ENSZ által majd 193.-ként elismert országba, amelynek végül megközelítőleg 9 millió lakosa lehet.

Véres polgárháború tört ki

Dél-Szudán nagy utat tett meg a függetlenségig. Szudánban régóta húzódott az ellentét a nagyrészt keresztény és animista feketék lakta déli országrész és az északon élő muzulmán arabok között, de valójában nemcsak vallási, etnikai, kulturális és földrajzi szempontból is elkülönül az északon sivatagos, délen dzsungelekkel tarkított két terület.

Szudán 1956-ban, több mint ötvenévnyi brit és egyiptomi uralom után nyerte el függetlenségét, azonban az ellentétek miatt szinte azonnal véres polgárháború robbant ki az északi kormányzat és a déli területek között. Több millióan meghaltak, a déli országrészt pedig gazdaságilag is megtörte a háború, mire 2005-ben a nemzetközi nyomásra békemegállapodást kötöttek. Ebben azt is kikötötték, hogy a déli országrész népszavazáson dönthet a függetlenségéről, amit januárban nagy többséggel meg is tett.

Az ünneplés egyelőre háttérbe szorította az olyan praktikus problémákat, mint az ország még hiányzó internetes domainvégződése (tld), de még bélyeget sem sikerült kiadniuk. Ennél azonban nagyobb veszélyt jelent, hogy Szudán ugyan első államként ismerte el hivatalosan is Dél-Szudánt, Omar el-Besír elnök pedig részt vett a jubai ünnepségen is, azonban elsősorban az olajbevételek miatt még több kérdés, köztük a pontos határszakaszok meghatározása is rendezésre vár. A két ország még továbbra is egymásra lesz utalva, kölcsönösen függ a másiktól.

Feszült a helyzet az egymásra utaltságban

A becslések szerint a korábbi ország olajtartalékainak legalább háromnegyede a déli részhez került, azonban a déli nyersolaj exportálásához szükséges olajfinomítók és csővezetékek északon vannak. A népszavazás óta eltelt fél évben összecsapások robbantak ki több határmenti területen, elsősorban az olajban gazdag Abyei térségében, amelynek hovatartozásáról a 2005-ös megállapodás szerint külön referendumot kellene tartani, ezt azonban egyelőre elhalasztották. A Nuba hegységben is harcoltak a helyi, déli törzsek az északi kormányerőkkel. A szudáni csapatok 170 ezer dél-szudánit üldöztek el két vitatott hovatartozású határkörzetből, Abyeiből és Dél-Kordofanból.

Sokan a háború kiújulásától is tartottak,de végül több békemegállapodás után az elmúlt hetekben mindkét fél visszavonta erőit a körzetekből és enyhült a feszültség. Abyeibe 4200 etiópiai katonát küldenek, és hétezer ENSZ-békefenntartó marad Dél-Szudánban. A helyzet azért is feszült, mert a déli vezetés szerint északról pénzelhetnek több, legalább hét lázadó csoportot, amelyek a jubai vezetés hatalmának aláásásán dolgoznak. Kartúmban ezt tagadják.

Az olajbevételek megoszlása és az etnikai konfliktusok mellett külön problémát jelent, hogy az évtizedekig tartó polgárháború miatt Dél-Szudán a világ egyik legszegényebb országa, amelyre még rengeteg munka vár. Összesen 100 kilométer aszfaltozott út mellett rendkívül hiányos az intézményrendszer, nincs megfelelő orvosi ellátás és elegendő iskola, és a korrupció is komoly problémát jelenthet. Minden hetedik gyermek nem éli meg az ötéves kort.

A függetlenségért folytatott küzdelem évtizedek után véget ért, Dél-Szudánnak már egy új országra leselkedő kihívásokkal kell megbirkóznia. Számos olyan terület van azonban a világban, amelyek de facto függetlenek, de a nemzetközi közösség nem ismeri el őket, vagy nagyon közel jutottak ahhoz, hogy szinte azzal felérő autonómiát élvezzenek. Ezek közül gyűjtöttük össze a legérdekesebbeket.

A szomáliai káosztól északra

Maradjunk még mindig Afrikánál, ahol a különböző lázadó csoportok, terrorszervezetek és törzsek összecsapásai miatt polgárháborús káoszba fulladt Szomália északi részén két terület is kikiáltotta már függetlenségét, azonban a nemzetközi közösség egyiket sem ismerte el hivatalosan külön államként. Szomáliföld 1991 óta de facto független, de a nyugati államok addig nem ismerik el, amíg az Afrikai Unió nem lép. A szervezet viszont arra vár, hogy Szomáliában rendeződjön a helyzet, mivel a lényegében csak a fővárost ellenőrző átmeneti kormányzat nem mondana le ilyen könnyedén a területről.

Hasonló a helyzet Puntfölddel is, azzal a különbséggel, hogy vezetői szerint csak időlegesen szakadtak el 1998-ban, ha Szomáliában béke lesz, akkor újra csatlakoznának. Az Egyesült Államok 2010 vége óta külön figyelmet szentel a két északi területnek, ugyanis szakértők szerint az ottani vezetéssel együttműködve egy viszonylag stabil bástyát építhetnének ki a főként délen erős fegyveres csoportok, így az al-Kaidával szövetséges al-Sabab ellen is.

Elkülönülő határvonal

Hasonlóan de facto függetlennek számít Moldova keleti része, amely az ország függetlenedésének pillanatában elszakadt. A Dnyeszter-menti Köztársaság Oroszország támogatását élvezi, de a szintén Moszkva által támogatott két szakadár grúziai terület, Dél-Oszéta és Abházia mellett szinte senki sem ismeri el függetlenségét. A nagyobbrészt oroszok és ukránok által lakott terület lassan két évtizede működik szinte függetlenként, az integrálására tett eddigi kísérletek rendre csúfos kudarcot vallottak, és a moldovai hatóságoknak nem sok beleszólásuk van a terület életébe.

Egyszer még új ország lehet az északi sarknál

Grönland is közelebb került a függetlenséghez, miután 2009. június 21-én kiszélesített autonómiát kapott az északi sarki sziget, ahol ezt a lakosok háromnegyede népszavazáson támogatta, ráadásul a szélsőbaloldali függetlenségi párt többséget szerzett a törvényhozásban. A Dániához tartozó sziget 1979 óta már belső autonómiát élvezett, azonban két éve ezen felül külön népként ismerték el a grönlandiakat, hivatalossá tették a nyelvüket, és már a kiaknázható erőforrásokból származó bevételek felett is rendelkezhetnek.

Ez utóbbi azért fontos, mert a sziget éves költségvetésének felét még mindig a dán államtól kapja, azonban az olajkutak és a gázlelőhelyek feltárásával a függőség fokozatosan csökkenhet. A pénzügyi támogatás mellett egyelőre a külpolitika is Dánia kezében maradt, azonban a legtöbb dán párt is elfogadta már, hogy Grönland egy napon teljesen függetlenedhet.

Szavazhatnak a függetlenségről a skótok

Skócia, az Egyesült Királyság eredeti alapító állama 1999-ben kapott korlátozott autonómiát, azóta saját parlamentje és kormánya van, bár ezek jogköre nem teljes. Idén azonban nagyot lépett előre az ennél is szélesebb autonómia felé. Miután a függetlenségpárti SNP nyerte a május 6-i választást, bármikor népszavazást írhatnak ki a függetlenségről. A brit kormány jogilag könnyen, de politikailag már nehezen fúrhatná meg a népszavazást.

Az elmúlt háromszáz évben még soha nem volt ilyen közel az esetleges elszakadás az Egyesült Királyságtól, azonban a skótoknak is csak nagyjából fele lehet függetlenségpárti, de közülük sem mindenki örülne, ha már a közeljövőben elszakadnának. Még ha győznének is a függetlenség hívei a 2014-re várható népszavazáson, az sem jelentené ugyanakkor Skócia azonnali különválását, csak erős felhatalmazást adna a tárgyalásokra. Az igazi függetlenséghez rengeteg gyakorlati és elméleti kérdést kellene tisztázni (például Skóciának át kellene vállalnia a brit államadósság rá eső részét), ami hónapokba, de akár évekbe is telhet.

Kétszer is megtartották a referendumot

Skóciában még csak készülnek, de Kanadában a franciaajkú Québecben már kétszer is tartottak népszavazást az esetleges függetlenségről. 1980-ban a választók 60 százaléka szavazott az elszakadási törekvések ellen, míg 1995-ben már kisebb különbséggel, de akkor is az ellenzők kerültek többségbe. A két sikertelen népszavazás után tizenöt évvel nem került újra előtérbe a kérdés, mert a függetlenségpárti politikai mozgalmak meggyengültek a 2000-es évek elején. Egy 2011-es felmérés szerint nagyjából a harminc évvel ezelőttihez hasonló, 41 százalékos az elszakadás támogatottsága.

Több mint egy év kormány nélkül

Belgiumban egy évvel a választások után nem sikerült kormányt alakítaniuk a flamand és a vallon pártoknak. A 2010. június 13-án tartott előrehozott választáson a függetlenségpárti Bart De Wever Új Flamand Szövetsége (N-VA) lett Flandria és az ország legerősebb pártja, és rögtön előtérbe került az ország esetleges szétszakadása is. Belgiumban koalíciós kényszer van,a király pedig májusban másodszor is Elio Di Rupo, a vallon oldalon győztes szocialisták vezetőjét kérte fel kormányalakításra. A legtöbb párt már komoly kompromisszumok árán rábólintott a legújabb kormányprogramra, azonban a flamand nacionalisták csütörtökön megint visszadobták a javaslatot.

A flamandok közül nagyon sokan alapvető átalakításokat akarnak Belgium államszerkezetében, sokuk függetlenedési vágyát az évtizedes nyelvi és kulturális ellentétek mellett praktikus okok táplálják. Flandria az elmúlt évtizedekben dinamikusan fejlődő régió lett, amelyet az elszakadáspárti flamandok szerint csak visszahúz a franciaajkú Vallónia. Belgium egyelőre még működik, és az elszakadáspártiak sem kerültek egyértelmű többségbe, azonban hosszú távon nehéz elképzelni, hogy a mostani feltételekkel egyben maradjon az ország.