Index Vakbarát Hírportál

Betiltották a burkaviselést Belgiumban

2011. július 23., szombat 08:24

Egytől hét napig terjedő elzárásra, vagy 137,5 eurós büntetésre számíthatnak, akik elfedik az egész testüket. Ez 270 nőt érinthet.

Belgiumban életbe lépett szombaton a burka viselést tiltó törvény, így Franciaország után ez a második európai ország, amely bünteti a test egészét elfedő öltözet viselését.

A törvényt megszegők 137,50 eurónak megfelelő büntetésre, illetve egytől hét napig terjedő elzárásra számíthatnak. A közel tizenegy millió lakosú országban hozzávetőlegesen 500 ezer muzulmán él, de becslések szerint mindössze 270-re tehető azon nők száma, akik az egész testet elfedő öltözéket hordanak.

Európában Belgium volt az első, amely tavaly márciusban napirendre tűzte a burka betiltásának kérdését, ám az elhúzódó kormányalakítási folyamat következtében csak idén áprilisban szavazta meg a törvényhozás..

Az intézkedés szükségességét elsősorban emberi jogi és biztonsági okokra vezették vissza a belga és francia döntéshozók. Az európai társadalmak az emberi jogokra hivatkozva diszkriminatívnak tartják a női testet eltakaró viseletet, amely ráadásul jelentősen megnehezíti az adott személy azonosíthatóságát.

Rovatok