Index Vakbarát Hírportál

Kairóban tartják a megbuktatott egyiptomi elnök bírósági tárgyalását

2011. július 28., csütörtök 18:03

Az egyiptomi fővárosban, Kairóban tartják meg Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök perét, akit korrupcióval és a januári-februári 18 napos felkelés idején meghalt csaknem 900 tüntető meggyilkolásának elrendelésével vádolnak - jelentette be csütörtökön Mohamed Muni, az igazságügyi miniszter helyettese.

A nap folyamán az egészségügyi miniszter azt mondta: Mubarak elég egészséges ahhoz, hogy szállítható legyen. A bejelentés bizonyossá tette azt, hogy a 83 éves Mubarakot Kairóba szállítják. Az egyiptomi törvények szerint a vádlottnak meg kell jelennie a bíróság előtt.

Korábban olyan hírek terjedtek el, hogy romlik Mubarak egészségi állapota, és az augusztus 3-ra kitűzött tárgyalást elhalasztják, vagy a vörös-tengeri Sarm-es-Sejkben tartják meg, ahol a volt elnököt egy kórházban tartják őrizetben. A kairói bíróság hétfőn augusztus 3-ra halasztotta Habib al-Adli egykori belügyminiszter és hat tanácsadója perének kezdetét. Az ügyben eljáró főbíró úgy döntött ugyanis, hogy a pert egyesíti Mubarakéval, mivel a vád mindkettőben ugyanaz. A hatalmától megfosztott államfő és két fia - Alaa és Gamal - tárgyalását már korábban augusztus elejére tűzték ki.

Egyiptomban 846 embert öltek meg a rendőrök és a biztonsági erők a januári-februári népfelkelés 18 napja során. Az országot 30 éven keresztül irányító Mubarak február 11-én kényszerült lemondani államfői posztjáról. Mohamed Muni a MENA állami hírügynökségnek azt mondta: megszületett a végső döntés, a tárgyalást Kairóban, egy kiállítási területen lévő központban tartják meg.

Rovatok