Lassan egy hete tart a koszovói szerbséget Szerbiával összekötő utak blokádja. Belgrád szerint a koszovói szerbeknek is joguk van a szabad mozgáshoz, Pristina viszont elszakítaná őket a külvilágtól és erőszakkal magához kötné őket.
Hashim Thaci koszovói miniszterelnök egy július végi hétfőn gondolt egyet, és rendőrségének különleges egységével megpróbált elfoglalni két határátkelőhelyet Koszovó szerbek lakta északi része és Szerbia között.
A kísérlet végül kudarcba fulladt. Tudni kell, hogy itt soha nem volt ellenőrzés, a valódi, KFOR-csapatok által végzett ellenőrzés Koszovón belül volt, a szerbeket a koszovóiaktól elválasztó etnikai választóvonal mentén.
Kosovska Mitrovica és a környező települések hatvanezer szerbje így gyakorlatilag Szerbiához tartozott, Pristinához a gyakorlatban annyi közük volt, mint egy szegedi vagy nisi polgárnak, azaz nagyjából semmi; a szerb jog szerint ítélkeztek felettük, szerb rendszámú autóval jártak, dinárral fizettek, a boltokban szerbiai joghurtot vásároltak, a kórházakba Szerbiából hozták a gyógyszereket, satöbbi.
Egyfajta hallgatólagos megállapodás volt ez Belgrád, Pristina és a nemzetközi erők között. A lehetetlenséget súrolja ugyanis az itt egy tömbben, ráadásul a szerb határ mellett élő szerbek integrálása a koszovói államba. Maradjon hát így minden, Pristina örülhet, hogy kikiálthatta függetlenségét, és az ország 25 járásából 22-ben ő az úr, Belgrádnak nem kellett lemondania a Koszovóban egy tömbben élő szerbekről, legfeljebb csak papíron, a nemzetközi erőknek pedig nem kell direkt háborús helyzetet kezelniük.
Thaci hadműveletére a szerbek kétféle módon reagáltak:
1. Felgyújtották a jarinjei átkelőt. A tettesek kísértetiesen emlékeztettek szervezett, belgrádi futballhuligánokra, nem pedig az albánok lépésén feldühödött Kosovska Mitrovica-i polgárokra. Olyan alakok voltak, akik Koszovó függetlenségének kikiáltásakor törtek-zúztak a szerb nagyvárosokban, vagy akik miatt tavaly le kellett fújni az olasz–szerb focimeccset. A hivatalos Belgrád ezt az akciót mélységesen elítélte.
2. Megszállták, és a mai napig megszállva tartják a határhoz vezető utakat. Na ezek az emberek már valódi koszovói szerb polgárok voltak, és őket még belgrádi miniszterek is támogatták, mondván, mindenkinek joga van a szabad mozgáshoz. Paradox helyzet: miközben Európa éppen a határok lebontásán fáradozik, a Balkánnak ebben a térségében pont Európa bevonásával kell valamilyen megoldást találni egy vadonatúj határ érvényesítésére.
Na de miért pont most, három évvel Koszovó függetlenségének kikiáltása után szánta rá magát Thaci arra, hogy elfoglalja a szerbséget elválasztó határvonalat? Röviden: Belgrád viselkedése egyre inkább megfelel a nemzetközi közösség elvárásainak, miközben Pristina egyre többször hozza zavarba Európát.
Szerbia idén nyárra teljesítette az Európai Unió elvárását: elfogta végre Ratko Mladicsot és Goran Hadzsicsot, a hágai törvényszék által körözött feltételezett háborús bűnösöket, így minden elvi akadály elhárult, hogy meginduljanak a csatlakozási tárgyalások az Európai Unióval.
A kilencvenes évek páriastátusától nehezen, de szabaduló Szerbia azzal is jó pontokat szerzett, hogy néhány hete megállapodást kötött néhány technikai kérdés rendezéséről az általa érthető okokból el nem ismert Pristinával: az emberek szabad mozgásáról, a születési anyakönyvek másolatának kicseréléséről, valamint az iskolai bizonyítványok kölcsönös elismeréséről.
Az egyre erősödő koszovói ellenzék, aminek egy része a balkáni albánságot egy államban akarja tudni, élesen támadta ezt a megállapodást, mivel a dokumentum – a szerbeknek tett gesztusból – közigazgatási választóvonalnak nevezi a két ország határát.
Talán emiatt is érezte Thaci, hogy lépéskényszerbe került. No meg azért, mert a nyugati világban a koszovói albánságot egyre kevésbé lengi körül a szabadságszerető kis balkáni nép mítosza. Az Európa Tanács tavaly decemberi jelentése gyilkosságokkal, szervkereskedelemmel vádolja Thaci miniszterelnököt, akiről azt állítja: a kilencvenes években maffiafőnök volt. És innen már nincsenek is olyan távol Milosevics egykori szerb és jugoszláv elnök vádjai: az UCK azért akarja leválasztani Koszovót Szerbiáról, hogy egy maffiaállamot hozzon létre Európa szívében. (Félreértés ne essék: Milosevics Szerbiája mindent elkövetett azért, hogy a koszovói albánság ne akarjon a szerbekkel egy államban élni.)
A koszovói szerbség Szerbiába vezető köldökzsinorjainak blokádja fennmarad, és mind többen csatlakoznak hozzá. Belgrád, mint írtuk, bátorítja is a tiltakozásnak ezt a békés módját, joggal gondolja, hogy az elmúlt húsz évben mindent elvesztő Szerbia kisebbségbe szorult hatvanezer polgárát Európa nem hagyja gettóba zárni.
Nem kizárt azonban, hogy a Borisz Tadics szerb elnöktől némileg eltérő irányvonalat követő, és különféle huligánokkal szoros kapcsolatot ápoló szerb titkosszolgálat megpróbálja erőszakos irányba terelni az eseményeket, lásd a határátkelők felgyújtása. Biztató jel ugyanakkor, hogy Mladics elfogáskor a szélsőséges elemek messze nem okoztak akkora kárt a tüntetéseiken, mint Karadzsics elfogásakor, vagy Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltásakor. (Jellemző, hogy Mladicsot csak most kapták el, és előtte soha nem keresték Lazarevón, a rokonainál, pedig kézenfekvő lett volna. Mostanra lehetett benne biztos Belgrád, hogy az elfogással nem kockáztat egy kezelhetetlen zendülést.)
Talán a szélsőségesek akciójától tartva, talán túlzott óvatosságból, de a NATO csapaterősítést kért a KFOR megerősítésére. (Szolnokon éppen kedden búcsúztattak 220, Pristinába induló magyar katonát.)
Mondhatjuk erre, hogy már megint egy tüneti kezelés, a koszovói probléma ezzel nem oldódik meg. Koszovó szerbek lakta sávját nem valószínű, hogy odaadják Szerbiának, mert ezzel Bosznia-Hercegovina vagy Macedónia szétesését reszkíroznák. A nemzetközi közösség az egykori jugoszláv tagköztársasági belhatárok alapján ismerte el függetlenként az utódállamokat. Az egykori autonóm tartomány Koszovó felosztása durva és veszélyes precedenst teremtene a macedóniai albánoknak, a boszniai szerbeknek vagy horvátoknak.
De Belgrádnak se jönne jól egy ilyen megoldás, mivel a koszovói–szerb határ szerbiai oldalán (Bujanovac és környéke) meglehetősen nagy számban élnek albánok, akik alig várják, hogy Koszovóhoz csatlakozhassanak.
De mielőtt fanyalognánk a nemzetközi erők tehetetlenségén, a mesterségesen összetákolt Koszovó (és Bosznia-Hercegovina) működésképtelenségén, nem árt emlékezni: a kilencvenes években ezrek haltak bele a szerbek és albánok közötti ellenségeskedésbe. Most legalább nem lövik halomra az embereket, béke van. Nehéz, kegyetlen, izzadságszagú béke.