A bujkáló Moammer Kadhafi kézrekerítéséért egymillió dolláros vérdíjat is kitűztek már a felkelők, azonban egyelőre még mindig nem sikerült megtalálni a líbiai vezetőt. Még nem tudni, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság által is keresett Kadhafi egy gödörből kerül-e elő, mint Szaddám Huszein, vagy elmenekül az országból, mint Ben Ali, azonban az 1989 óta megbukott diktátorok ritkán éltek nyugodt életet hatalmuk elvesztése után.
Az 1989 óta megbukott diktátorok és vezetők közül válogattunk, megnéztük, hogyan vesztették el hatalmukat, és mi történt velük bukásuk után. Többeket kivégeztek, mások börtönben haltak meg, de olyan is volt, aki végül nem felelt bíróságon elkövetett bűneiért, sőt, van, akit csak egy szívinfarktus volt képes megfosztani a hatalomtól.
Románia diktátora, Nicolae Ceausescu 22 évig volt hatalmon, azonban az 1989 decemberében kirobbant forradalom elsöpörte. Feleségével együtt megpróbáltak elmenekülni, de elfogták őket. Bukása után néhány nappal egy katonai rögtönítélő bíróság halálra ítélte, és még december 25-én feleségével együtt falhoz állították. A házaspárt titokban temették el, mert nem akarták, hogy a dühös tömeg feldúlja a sírt. Fia kérésére 2010. júliusában DNS-vizsgálattal azonosították a holttesteket, majd újratemették őket az eredeti sírhely közelében.
Utódja az 1965-ben még Ceausescu mellett a Kommunista Párt központi bizottságába is bekerülő, de néhány éven belül a diktátor által kiszorított Ion Iliescu lett.
Romániát a diktátor kivégzése óta kísérti Ceausescu szelleme, az utóbbi időben készített több felmérésből is kiderült, hogy főként az idősek közül sokan nosztalgiával tekintenek 22 éves uralmára.
Szaddám Huszein 24 évig tartó uralmának vetett véget a 2003-as iraki invázió, kilenc hónap rejtőzködés után pedig egy gödörből a megbuktatott diktátor is előkerült. A bíróságon saját védelmét ellátó Szaddámot számos bűntettel vádolták, de végül egy 1982-es emberiesség elleni bűncselekmény, Dudzsail falu lakosainak szisztematikus kiirtása miatt ítélték halálra. 2006. december 30-án hajnalban titokban felakasztották.
Az ellenzéki Núri al-Máliki lett a miniszterelnök, azonban egyelőre még annak ellenére sem sikerült teljesen megalapozni a síita és szunnita népcsoportok között megosztott, mégis stabil Irak alapjait, hogy az amerikai csapatok mandátuma lejárt, megkezdték a kivonulást az országból. Rendszeresek a véres merényletek, miközben a legutóbbi parlamenti választások után csak nagyon nehezen tudtak megegyezni egymással a politikai pártok.
Szlobodan Milosevics 1989-től volt a szerb köztársaság elnöke, 1997-től pedig Jugoszlávia elnöke, végül a 2000-es szerbiai választások után kirobbant tüntetések október 5-én a lemondásához vezettek. Utódja Vojislav Koštunica lett, aki 2003-ig, Jugoszlávia felbomlásáig még jugoszláv elnök volt, majd Szerbia elnöke lett. Milosevics néhány hónapig még visszavonultan élt villájában, mielőtt 2001-ben Belgrádban letartóztatták, és átadták a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.
Hágában az 1991 és 1995 közötti horvátországi és boszniai, majd az 1998-1999-es koszovói háborúban játszott szerepe miatt háborús bűnökkel és emberiesség elleni bűncselekményekkel, népirtással vádolták. Kezdetben magát védte, azonban később már ügyvédekre szorult. Végül hat évvel megbuktatása után, 2006 márciusában a 64 éves diktátort holtan találták cellájában. Elterjedt, hogy nem természetes halállal halt meg, megmérgezhették, azonban az orvosok megállapították, hogy szívinfarktus vetett véget Milosevics életének.
A Joseph-Désiré Mobutu néven született Mobutu Sese Seko 1965 és 1997 között, 32 éven át állt az egykori Zaire, a mostani Kongói Demokratikus Köztársaság élén, ez idő alatt az egyik legkorruptabb afrikai vezető volt. A puccsal hatalomra került diktátor uralmának a Ruanda, Burundi és Uganda segítségét is élvező fegyveres lázadók vetettek véget 1997 májusában. A betegséggel küzdő Mobutu menekülni kényszerült, végül három és fél hónappal később, marokkói száműzetésben halt meg prosztatarákban.
Mobutut a hatalmát megdöntő lázadókat vezető, akkor népi hősként ünnepelt Laurent-Désiré Kabila követte az ország élén, ő változtatta meg az ország nevét is mai formájára. Azonban elődjéhez hasonlóan diktatorikus módszerekkel kormányzott, 2001-ben meggyilkolták. A Kongói Demokratikus Köztársaságban folyamatos háború dúl a különböző népcsoportok között, de az ENSZ segítségével 2006-ban sikerült megtartani az első demokratikus választásokat.
Mohamed Sziad Barré szomáliai diktátor hatalmát 22 év után döntötték meg 1991-ben a környező afrikai országok által is támogatott felkelő csapatok és milíciák. Miután néhány hónapig sikertelenül próbálta visszaszerezni hatalmát, száműzetésre kényszerült. Előbb Kenyába ment, onnan azonban Nigériába menekült, ahol négy évvel megbuktatása után, 1995-ben szívinfarktusban halt meg.
Sziad Barré megbuktatása után helyét az egyik befolyásos klán vezetője, Ali Mahdi vette át, azonban nem sokáig maradt az ország élén. Szomália szinte teljes káoszba süllyedt, amelyen még külföldi segítséggel sem tudnak azóta sem úrrá lenni. Miközben elharapódzott a kalózkodás a közeli Ádeni-öbölben, az utóbbi években állandósult a küzdelem az Afrikai Unió és az ENSZ támogatását is élvező Átmeneti Kormány, valamint a déli területeket uraló as-Sabáb milícia között. A hatalmi viszonyok most a Szomáliát különösen súlyosan érintő szárazság és éhezés miatt rendeződhetnek át.
A megalomán építkezéseiről és elképzeléseiről ismert Szaparmurat Nyijazov, de a magát csak a „türkmének atyjaként” türkménbasinak nevező türkmén elnök 21 évig, 2006-os haláláig irányította kemény kézzel Türkmenisztánt. A Türkmén Kommunista Párt főtitkáraként kezdő, majd a Gorbacsov elleni puccsot támogató és hatalmát a Szovjetunió széthullása után is megőrző, szívbeteg államfő 2002-ben túlélt egy merényletet, 66 éves korában szívinfarktus végzett vele. Elképzeléseire jellemző, hogy a több szoborról is visszaköszönő Nyijazov az ország sivatag közepén fekvő mesterséges fővárosába mesterséges folyót építtetett. Később piramist terveztetett magának, miközben a január hónapot róla, az áprilist pedig édesanyjáról nevezték el a közép-ázsiai országban.
Az ország vezetését Gurbanguly Berdimuhammedow miniszterelnök-helyettes vette át, és ő nyerte a több szempontból azért megkérdőjelezhető 2007-es elnökválasztást is. Miközben Türkmenisztán energiahordozókban kifejezetten gazdag (a második legnagyobb földgáztermelő a volt szovjetköztársaságok közül), az ottani állam - élén a néhai Türkmenbasival - azonban nem sokat foglalkozott a szegényekkel. Nyijazov még azt is elrendelte, hogy a nyugdíjasok fizessenek vissza bizonyos összeget az államkincstárnak.
A Transparency International listája szerint az Indonéziát 1967 és 1998 között irányító Mohamed Szuharto zsákmányolta az egyik legtöbb pénzt hivatali visszaélések segítségével, miközben a központosított kormányzás jegyében félmillióan haltak meg vagy tűntek el a politikai tisztogatásokban. Nagypolitikai szempontok miatt antikommunizmusával egy ideig népszerű volt a nyugati államokban, ezt a bizalmat azonban elveszítette, elszigetelődött. Végül rendszere határon belül is megbukott, az 1997-es ázsiai gazdasági válság miatt a rúpia összeomlott, az élelmiszerárak az egekbe szöktek, több száz halálos áldozattal járó zavargások kezdődnek, amelyek végül kikényszerítették Szuharto a lemondását.
Az ország vezetését Bacharuddin Juszuf Habibie alelnök vette át, amíg megtartották a választásokat, amelyet már Abdurrahman Wahid nyert meg. Szuharto a lemondása után dzsakartai rezidenciájára vonult vissza, és ugyan több vizsgálat is felmerült ellene hivatali visszaélés és korrupciós ügyek miatt, azonban – bár több családtagját is elítélték - többek között egészségügyi okokra hivatkozva nem kellett bíróság elé állnia. 2008-ban 86 évesen szív-, tüdő- és veseproblémák miatt halt meg.
Augusto Pinochet 15 éven át irányította vasmarokkal Chilét, közben pedig ezrek tűntek el, sokan halhattak meg a halálbrigádok mészárlásaiban, igaz, mindeközben a chilei elnök a világ egyik legsikeresebb gazdasági átalakítását is végrehajtotta. Pinochet uralma végül vér nélkül ért véget, az 1988-as népszavazáson a választók úgy döntöttek, hogy nem akarják tovább elnöküknek. A következő évben az ellenzék vezetője, Patricio Aylwin Azócar lett a demokratikusan megválasztott elnök.
Pinochet tábornok ugyanakkor egészen 1998-ig a hadsereg vezérkari főnöke maradt, a felelősségre vonást pedig életfogytigalni szenátorsága miatt úszta meg. Spanyolország Baltazár Garcón nyomozóügyész vádirata alapján többször is kezdeményezte kiadatását, mivel az eltűnt/meggyilkolt chileiek nagy részének spanyol állampolgársága is volt. Pinochet úgy halt meg 2006 végén, 91 évesen, hosszú betegség után, hogy sosem felelt bíróság előtt bűneiért, bár 91. születésnapján minden felelősséget magára vállalt az uralma alatt elkövetett törvénytelenségekért.
Az Etiópiát 1974 és 1991 között könyörtelenül irányító Mengisztu Hailé Mariam listánk első olyan szereplője, aki bukása óta még mindig életben van. 17 évig tartó véres uralma alatt százezer ember meggyilkolása vagy elhurcolása fűződik a nevéhez. Hatalma végül az etióp polgárháború végén dőlt meg, Mengisztu pedig Zimbabwébe menekült, ahol Robert Mugabe elnök személyesen adott neki menedékjogot. 2002-ben megpróbálták meggyilkolni, azonban sértetlenül megúszta a merényletet, és állítólag fényűző körülmények között él Zimbabwében.
1991-es bukása után egy hétig a hadsereg egyik tábornoka került hatalomra, majd az Etióp NépiForradalmi Párt elérte a fővárost, és átvette az ország irányítását. Az első demokratikusan megválasztott kormányra azonban még 1995-ig várni kellett. Mengisztut távollétében bűnösnek találták népirtás vádjában, 2007-ben előbb életfogytiglani börtönbüntetésre, majd 2008-ban halálra ítélték. Zimbabwe azonban többszöri kérésre sem adta ki Etiópiának.
Szintén életben van Charles Taylor, aki 1997-től hat éven át, 2003-as lemondásáig volt Libéria elnöke. Taylor a libériai polgárháborút lezáró békekötés után vonult száműzetésbe Nigériába. Miután megtudta, hogy Nigéria kiadja a hágai törvényszéknek, megpróbált elmenekülni, azonban a kameruni határon őrizetbe vették. Jelenleg börtönben várja a perek végét. Hágában emberiesség elleni és háborús bűncselekményekkel vádolják, mivel több tízezer ember haláláért lehet felelős a libériai polgárháború alatt, emellett beavatkozott a csaknem 120 ezer ember életét követelő Sierra Leone-i polgárháborúba is a felkelők oldalán.
A most 66 éves Taylor lemondása után a néhány hónappal később tartott választásokig Moses Blah alelnök vette át az átmeneti kormány irányítását, majd az ENSZ által is támogatott Gyude Bryant került hatalomra. 2005-ben demokratikus választásokat tudtak tartani az országban, amely azonban még nem heverte ki a polgárháborút, a lakosság négyötöde most is szegénységben él.
Zin el-Abidin Ben Ali tunéziai elnök nyitotta az arab tavasz forradalmaiban megbuktatott diktátorok sorát idén januárban. A 23 év után menekülni kényszerülő 74 éves diktátor Szaúd-Arábiába szökött feleségével és három gyerekével együtt. Január 28-án nemzetközi elfogatóparancsot adott ki ellene és hat családtagja ellen az Interpol, Tunézia pedig kérte kiadatását, de Szaúd-Arábia erre nem reagált.
Egyelőre Fúád Mebazá házelnök látja el az elnöki feladatokat, míg Mohamed Gannúsi kormányfő a folytatódó tiltakozások miatt átadta a hatalmat Bedzsi Kaid esz-Szebszi korábbi államminiszternek. Ben Alit és feleségét távollétükben 35 évi szabadságvesztésre ítélték júniusban pénzmosás miatt, míg kábítószer-kereskedelem és fegyverek birtoklása miatt további 15 évet kapott. Ben Ali ügyvédei szerint ugyanakkor az ítéletekkel az ideiglenes kormány csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy képtelen helyreállítani a rendet, a választásokat július után október 23-ra halasztották.
A tunéziai elnök bukása után Egyiptomban is tüntetések kezdődtek év elején a harminc éve hatalmon lévő Hoszni Mubarak elnök ellen, aki tizennyolc nap után lemondásra kényszerült. A kihallgatásán szívinfarktuson átesett és állítólag rákos politikust egy sarm es-sejki klinikán kezelték. Pere augusztus 3-án kezdődött meg, a tárgyalóteremben hordágyon megjelenő Mubarakot korrupciós ügyekkel, hatalommal való visszaéléssel, valamint azzal vádolják, hogy engedélyezte éles lőszer bevetését a január végén és február elején ellene tüntetőkkel szemben.
Szimbolikus jelentősége mellett az ügy gyakorlati fontossággal is bír Egyiptom jövőjére nézve, a Tahrír téren újra tüntető tízezrek ugyanis elsősorban Mubarak és volt minisztereinek elszámoltatását kérték számon a bukása óta az országot vezető katonai tanácson. A tanács, és annak élén Tantawi tábornok készíti elő az ősszel tervezett parlamenti választásokat és az elnökválasztást.
Nézzük a statisztikákat. Listánk 12 szereplője közül kettőt kivégeztek, egyikük hatalma halálával ért véget, hárman száműzetésben vagy börtönben évekkel bukásuk után haltak meg, ketten visszavonultak és halálukig elkerülték a felelősségre vonást. Négyen még mindig életben vannak. Hamarosan az is kiderül, hogy mi lesz a felkelők által már élve vagy holtan keresett Kadhafi sorsa.