Index Vakbarát Hírportál

A ciprusi elnök úgy érezte magát, mint egy megcsalt férj a robbanás miatt

2011. szeptember 5., hétfő 18:39

Állítása szerint semmit nem tudott a júliusban felrobbant 98 konténernyi lőpor raktárának állapotáról Dimítrisz Hrisztófiasz ciprusi államfő, akit többen lemondásra szólítottak fel a szerencsétlenséget követően.

"Azt mondtam a kabinetemnek, hogy az elnök úgy érezte magát, mint egy megcsalt férj, aki utoljára tudta meg a dolgot" - mondta hétfőn Hrisztófiasz egy független vizsgálóbizottságnak. Azt mondta, miniszterei és tanácsadói nem szóltak neki a lőporraktár egyre romló állapotáról. Ez az első alkalom Cipruson, hogy egy hivatalban lévő elnöknek kellett tanúskodnia egy nyomozásban.

Hrisztófiasz, akinek a népszerűsége jelentősen csökkent a szerencsétlenséget követően, "rendszerhibának" nevezte a robbanáshoz vezető mulasztásokat, és tagadta, hogy személyesen felelős lenne a történtekért. Az államfő egyetértett a nyomozás vezetőjével abban, hogy súlyos gondtalanság történt - de hozzátette, hogy nem az ő részéről.

A nagy mennyiségű lőport, lőszert és nitroglicerint egy ciprusi felségjelzésű, Iránból Szíriába tartó hajóról kobozták el a ciprusi hatóságok 2009-ben, mivel a hajó megsértette az Irán ellen elrendelt ENSZ-szankciókat.

A rakományt ezután a nyári forróságnak kitéve, Ciprus legfontosabb erőművének a közelében tárolták, amely a szigetország áramellátásának több mint a felét termelte. Az erőművet a detonáció működésképtelenné tette, legalább 1 milliárd eurós kárt okozva az egyébként is gazdasági nehézségekkel küzdő Ciprusnak.

Rovatok