Index Vakbarát Hírportál

Robbanthat-e még nagyot az al-Kaida?

2011. szeptember 11., vasárnap 08:08

Az az al-Kaida, amit még Oszama bin Laden 1988-ban alapított, erősen meggyengült mára. Viszont a neve, a módszerei és az elvei tovább élnek, a világ számos pontján.

„Közel vagyunk az al-Kaida stratégiai megsemmisítéséhez” – nyilatkozta a 2001-es amerikai terrortámadások tizedik évfordulója alkalmából Leon Panetta, aki mostanában lett a CIA főnökéből az USA hadügyminisztere.

„Nagy csapás volt ez Amerika gazdasági hatalmának és katonai vezetésének szimbólumaira. Innen következett az USA veresége és visszavonulása Irakban, és a mostani vereségük Afganisztánban. Az amerikai állások elesnek, ahogy a keresztes koalíció is szétesett mögötte. Ez az egyik legnagyobb eredménye szeptember 11-ének” – mondta az évforduló alkalmából Ajman al-Zavahiri, aki az al-Kaida jelenlegi főnökének tekinti magát.

Hogy sikerült-e legyőzni az al-Kaidát, az egyáltalán nem egyértelmű, már csak azért sem, mert az sem világos, hogy az al-Kaida micsoda és működik-e még.

Oszama bin Laden május elsejei megölésével a szervezet elvesztette karizmatikus alapítóját és vezetőjét. 2001 óta nem érte sikeres terrortámadás az USA-t, a 2005-ös londoni merényletek óta pedig Európát, legalábbis olyan nem, amihez az al-Kaidának köze lett volna.

Ugyanakkor számos biztonságpolitikai elemző arra figyelmeztet az évforduló kapcsán, hogy az al-Kaida sikeresen átmentette magát.

Hálózat vagy csak PR?

Az 1988-ban alapított, és az USA és szövetségesei ellen 1996-ban háborút hirdető al-Kaida sohasem volt egy könnyen definiálható szervezet. 2001 előtt a világ közvéleménye nem is nagyon tudott róla. Az afganisztáni tálib kormány által támogatott, de legalábbis megtűrt csoport volt, ami nemzetközi merényletek megszervezésére szakosodott. Pénzt osztott, kiképzést szervezett és menedéket biztosított terroristáknak, hogy harcoljanak az iszlám világ nyugati befolyása ellen.

Amikor 2001 őszén a NATO helyi hadurakkal közösen elűzte a tálibokat Afganisztánból, felszámolták az al-Kaida ottani táborait is. Hogy azóta micsoda és hogyan működik az al-Kaida, az nem teljesen világos. 2004-ben a BBC a Rémálmok hatalma címmel például arról készített dokumentumfilmet, hogy az al-Kaida valójában csak Oszama bin Laden szinte teljesen elszigetelt csoportját jelentette, és a szervezetnek tulajdonított későbbi merényleteket csak a propaganda miatt kötötték mind az elkövetők, mind pedig az áldozatok az al-Kaidához. Más feltételezések szerint a mai napig több száz parancsnoka működik az al-Kaidának legalább negyven országban.

Pakisztánt behálózta?

Amir Mir pakisztáni újságíró, aki több könyvet is írt a terrorszervezetről, és az egyik legkomolyabb szakértője a témának, az évforduló alkalmából arról írt, hogy nem is az a lényeg, hogy mi lett bin Laden eredeti al-Kaidájával, hanem az, hogy milyen hatása lett működésének.

Szerinte ugyanis az a fontos, hogy mostanra széttagolt, de együttműködésre hajlamos terroristacsoportok sora vette át az ügyet. Ezek részben használják az al-Kaida nevet is, az eredeti mag túlélőivel is kapcsolatban vannak, és teljesen magukévá tették az alapelvet: bárhol megtámadni az USA-t vagy szövetségeseit.

Mir szerint az eredetileg Kasmírért küzdő pakisztáni szélsőséges csoportok, és a tálib-barát pakisztáni törzsek illetve az al-Kaida maradékának új koalíciója már a pakisztáni kormányt is veszélyeztetik. Szervezetek tucatjai igyekeznek destabilizálni a hivatalosan nyugat-barát pakisztáni vezetést, és ezáltal Amir Mir szerint egész Pakisztán "al-kaidaizálódik".

Franchise-rendszer

Több nyugati biztonságpolitikai szakértő hasonló fejleményekre figyelmeztet globális szinten. Töbek között Amy Zegart, a Hoover Intézet munkatársa, aki „franchise” – oknak nevezi az al-Kaida legújabb változatait.

Eszerint az al-Kaidának legalább három nagyon komoly utódszervezete van. Ezek megalapítása, elveik és módszereik kötődnek az Oszama féle eredetihez, de lényegében önjárókká váltak. Épp úgy mint a franchise rendszerben üzemeltett üzletláncok esetében.

A három nagy utód

Ezek közül a legveszélyesebbnek az "al-Kaida az Arab Félszigeten" nevűt tartják, amely Jemenben működik. Két meghiúsult nagy merénylet is hozzájuk kötődik az utóbbi évekből: a 2009-es detrioti karácsonyi merényletterv, és a 2010-ben chicagói zsinagógáknak címzett bombák ügye. A jemeni al-Kaida a mostanában különböző intenzitással zajló jemeni polgárháborúnak is fontos szereplője.

A másik ilyen csoport az "al-Kaida a Magrebben" nevű, ami elsősorban algériaiakból áll, és a Szaharában, Algéria, Mauritánia, Mali és Niger határvidékén vannak háborítatlan bázisai. Valószínűleg az ő támogatásukkal alakult az a nigériai terrorszervezet is, amely idén nyáron felrobbantotta az ENSZ abudzsai székházát, 26 ember életét kioltva.

A harmadik veszélyes utódszervezet pedig a Szomáliában működő al-Sabaab, amely egy tálibokéhoz hasonló államot igyekszik létrehozni, és van nyugati érdekeltségek ellen harcot hirdető szervezete is.

Az áttörés nem sikerült

Az al-Kaida viszont látványos vereséget szenvedett Irakban. Az ottani szunniták fellázításán dolgozó, szintén franchise-nak tekinthető változat kezdeti sikerei után nem tudott hosszabb távon megerősödni.

Ahogy az is nagyon fontos, hogy az idei arab forradalmak egyikében sem játszottak főszerepet a radikálisok. Nem valamiféle, az al-Kaida által elképzelt kalifátust követeltek az egész arab világot megrázó felkelők, hanem inkább demokráciát. Az al-Kaida és Oszama bin Laden kevésbé népszerűek az arab illetve az iszlám világban mint a kétezres évek elején voltak.

Az al-Kaida továbbra is példa maradt sok terrorcsoport számára, és a szervezet nyúlványai közül több is megerősödött az utóbbi években. Viszont egységes, globális szervezetként nem működik, és a tíz évvel ezelőtt elkövetett amerikai merényletek szervezőit már jórészt elfogták vagy megölték.

Rovatok