Index Vakbarát Hírportál

DSK-t szembesítették francia vádlójával

2011. szeptember 29., csütörtök 20:55

Szembesítették Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt vezetőjét Párizsban Tristane Banon újságíró-regényíróval, aki nemi erőszak kísérlete miatt tett panaszt ellene.

A nyomozók előtti két és fél órás szembesítés után - amelyen az ügyvédek nem voltak jelen - egyikük sem kívánt nyilatkozni az utcán várakozó hatvan újságírónak. Henri Leclerc, a volt IMF-vezér jogi képviselője annyit mondott, hogy egyik fél sem változtatott álláspontján. A France2 közszolgálati televízió értesülése szerint a szembesítés feszült hangulatban, de udvariasan zajlott.

Banon még júliusban emelt panaszt a volt IMF-vezér ellen egy 2003. februári találkozó miatt, amely a nő szerint dulakodással ért véget. A politikus "képzelt jelenetnek" minősítette azt, amit a nő előadott, és rágalmazásért eljárást indított ellene. A TF1 francia kereskedelmi televíziónak adott interjúban pedig azt mondta, hogy semmilyen erőszak nem történt a randevún. Sajtóértesülések szerint korábbi rendőrségi kihallgatásán Strauss-Kahn azt beismerte, hogy annak idején közeledni próbált a nőhöz, és a 2003-as találkozón megpróbálta megcsókolni őt, de miután nem sikerült, feladta.

A párizsi ügyészégnek három lehetősége: vagy nem emel vádat bizonyíték hiányában, vagy szexuális zaklatásnak minősíti az esetet, amelynek elévülési ideje három év. Amennyiben megalapozottnak tartja a nemi erőszak kísérletének gyanúját, megindíthatja a vádemelési eljárást a bíróságon, miután ennek a bűncselekménynek tíz év az elévülési ideje Franciaországban. Banon már jelezte, amennyiben az ügyészség ejti a panaszát, vizsgálóbíróhoz fordul és felülvizsgálatot kér.

Rovatok