Index Vakbarát Hírportál

Radicová lemondta a prágai V4-et

2011. október 13., csütörtök 11:16

Iveta Radicová szlovák kormányfő az országában kialakult belpolitikai helyzetre való tekintettel lemondta részvételét a négy visegrádi ország miniszterelnöki csúcstalálkozóján pénteken Prágában - közölte Lubica Pilzová, a szlovák kormányhivatal sajtó és információs osztályának igazgatója csütörtökön Pozsonyban.

Radicová kormánya kedden este bukott meg, mivel a parlament nem hagyta jóvá a bizalmi szavazással összekötött voksoláson az euróövezeti pénzügyi stabilitási mechanizmus bővítését.

Egyelőre nem tudni, ki képviseli a kormányfőt a prágai csúcson.

A szlovák miniszterelnök pénteken délelőtt várhatóan találkozik Ivan Gasparovic államfővel, hogy megvitassák a belpolitikai helyzetet és a további alkotmányos lépéseket. Gasparovic a belpolitikai válság miatt lerövidítette hivatalos indonéziai látogatását  és szóvivőjének közlése szerint csütörtökön éjjel érkezik vissza Pozsonyba.

A helyzet lényegében tisztázottnak látszik, mivel  a három koalíciós párt és a legnagyobb ellenzéki tömörülés, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer)megegyeztek abban, hogy március 10-én előre hozott parlamenti választást tartanak.

A hatályos szabályok szerint az államfőnek most menesztenie kell a megbukott kormányt, és egyben új kabinetet is ki kell neveznie, amely ügyvezetőként fogja vinni az ország dolgait a választásokig. Várható, hogy ügyvezetőként a mostani kabinet marad hivatalban a választásokig. Nem kizárt a kormány átalakítása sem, mert Radicová nem akar a továbbiakban együttműködni a Szabadság és Szolidaritás (SaS) minisztereivel. A négy koalíciós párt közül az SaS volt az, amely ellenezte az euróalap megszavazását, s ezzel a kormány bukását idézte elő.

Rovatok