A kormányalakítás közelébe ért Belgiumnak az utolsó pillanatban várhatóan sikerül elkerülnie, hogy a másfél évig húzódó politikai válságért komoly árat kelljen fizetnie. Mindhárom nagy hitelminősítő leminősítést helyezett kilátásba, azonban a piacok nem büntették meg az eurózóna harmadik legnagyobb államadósságáva küzdől, a szétszakadás elkerülésén egyezkedő Belgiumot.
Közel másfél évvel a parlamenti választás után minden eddiginél közelebb került a valósághoz a kormányalakítás Belgiumban, ahol Elio Di Rupo leendő miniszterelnök szerint sikerült összeállítani egy életképes, hatpárti koalíciót a flamand és a vallon kereszténydemokraták, liberálisok és szocialisták részvételével. (Az elszakadáspárti flamandok ellenzékbe kerülnek.)
A 150 fős szövetségi törvényhozásban 93 képviselőjük lesz, emellett a kormányból kimaradó zöldek egy részének támogatását is élvezhetik majd az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados döntéseknél. Miután a legnehezebb kérdésekben már biztosan sikerült megállapodniuk, ezért akár már a héten, de legalábbis heteken belül megoldódhat az elhúzódó politikai válság.
Soha egy ország sem bírta megközelítőleg sem ennyi ideig kormány nélkül. Egészen a közelmúltig úgy tűnhetett, Belgiumnak nincs is szüksége kormányra ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen egy olyan környezetben, ahol stabil irányítású gazdaságok az összeomlás szélén állnak, azonban a piaci nyomás szépen lassan éreztette hatását. Most úgy tűnik, végül az utolsó pillanatban sikerült elkerülniük, hogy a befektetők végül megbüntessék őket a hosszan elhúzódó politikai egyezkedésért.
Kint él Belgiumban, esetleg egy ideig kint tanult, dolgozott az elmúlt másfél évben, és a saját bőrén tapasztalta a politikai válság jeleit? Vagy semmit sem érzett az elhúzódó tárgyalásokból? Írja meg élményeit!
A 2010. június 13-i parlamenti választások óta nem tudtak megegyezni a pártok, így azóta ügyvezető kormány irányítja az országot. Belgium az eltelt időben minden gond nélkül végigcsinált egy EU-elnökséget, betiltotta a burkát és a nikábot, de igazán fontos gazdasági lépések nem történtek, kevés esély volt komolyabb megszorítások vagy nagy reformok bevezetésére.
A probléma lényege, hogy a flamandok közül nagyon sokan alapvető átalakításokat akarnak Belgium államszerkezetében, sokuk függetlenedési vágyát az évtizedes nyelvi és kulturális ellentétek mellett praktikus okok táplálják. Flandria az elmúlt évtizedekben dinamikusan fejlődő régió lett, míg a 20. század elején a Belgiumot az ipari nagyhatalmak közé segítő szén- és vaskohászat fokozatos térvesztésével a valaha még gazdag Vallóniából az elszakadáspárti flamandok szerint költséges potyautas lett – ez érthető is, hiszen Flandria évről évre több támogatást juttat a szegényebb Vallóniának. Az összeg tavaly már elérte a 10 milliárd eurót.
2007-től az ország válságból válságba zuhant, miután a parlamenti választásokon Flandriának plusz jogokat követelő győztes Yves Leterme a flamand kereszténydemokraták élén nem tudott életképes koalíciót létrehozni. Végül csak Herman Van Rompuy kormányfősége alatt lélegezhetett fel egy évre az ország, a problémák azonban újból előkerültek, miután Rompuy az Európai Tanács elnöke lett. A második Leterme-kormány bukásával 2010 júniusában előrehozott választást kellett tartani, amelyen a függetlenségpárti Bart De Wever Új Flamand Szövetsége (N-VA) lett Flandria és az ország legerősebb pártja, és rögtön előtérbe került az esetleges szétszakadás.
Belgiumban koalíciós kényszer van, a kedvezőtlen előjelek ellenére a pártok közötti egyezség részeként Elio Di Rupo, a vallon oldalon győztes szocialisták vezetője megpróbálkozott a kormányalakítással, azonban egészen mostanáig nem sikerült előrelépnie. Az N-VA már hónapok óta nem vett részt a tárgyalásokon, de ez önmagában még nem vitt előrébb a megegyezés felé.
Az elmúlt hetekben aztán Elio Di Rupónak mégis sikerült több fontos áttörést is elérnie, a tárgyalópartnerek évtizedek óta húzódó kérdésekben tudtak előrelépni. Megegyeztek a Brüsszel környéki választókerület új felosztásáról a nyelvi eloszlás alapján, így a főváros körüli, de valójában Flandriához tartozó településeken már a flamandokra szavazhatnak a választók.
A Brusells-Halle-Vilvoorde körzet helyzetének rendezése után sikerült megállapodniuk az adóbevételek új elosztásáról a két országrész között. Innentől Flandria és Vallónia az adók közel egyharmadát, közel 10,7 milliárd eurót már saját hatáskörben használhat fel. Emellett a régiók döntési jogköreit is kiszélesítették.
Innen már csak a 2012-es költségvetés összeállítása maradt hátra, amely ugyan kemény feladat, de várhatóan nem akadályozza sokáig a kormányalakítást. A leendő miniszterelnök az államháztartási hiány lefaragását és négy év alatt több mint negyedmillió munkahely létrehozását ígérte. „A nemzetközi, pénzügyi és társadalmi feltételek arra kényszerítik a politikai vezetőket, hogy sürgősen alakítsanak kormányt″ – mondta Elio Di Rupo.
Az események részben azért is gyorsultak fel az elmúlt hetekben, mert kiderült, hogy Yves Leterme ügyvezető miniszterelnök év végétől a párizsi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkárhelyettese lesz. Ennél azonban sokkal fontosabb volt a gazdasági nyomás.
A jövő évi büdzsé kidolgozása és a koalíciós tárgyalások lezárása kezdett egyre sürgetőbbé válni az elmúlt időszakban: a periféria válsága miatt rendkívül idegesek a piacok, így könnyen baj lehet abból, hogy Belgium a harmadik legeladósodottabb állam az eurózónában: a GDP 96,2 százalékát teszi ki az államadóssága, amit csak Görögország és Olaszország adóssága halad meg.
Ráadásul külön nehezíti a helyzetet, hogy a válság által megrogyasztott Dexia bankot 4 milliárd euróval kell kisegítenie az államnak – ez pedig önmagában annyival rontja az állam helyzetét, hogy a Moody's hitelminősítő már kilátásba helyezte a lépés végrehajtása esetére az ország Aa1-es adósságbesorolásának lerontását. Ezzel a lépéssel várhatóan nem lesz egyedül, hiszen Belgium már a másik két nagy hitelminősítőnél, a Standard&Poor's-nál és a Fitchnél is negatív figyelőlistán van.
Közben jól jelzi a piacok sürgető feszültségét, hogy folyamatosan növekszik a belga állampapírok hozama – a 10 éves papírok hozama október közepére több mint fél százalékpontot növekedett szeptember végéhez képest, így már 4,3 százalék fölött jár, több mint 2 százalékponttal magasabban, mint a viszonyítási alapnak számító német hozamok. Vagyis a befektetők csak egyre magasabb kamat fejében hajlandók finanszírozni a belga adósságot.
Úgy tűnik, hogy Belgium az utolsó pillanatban elkerülheti a komolyabb következményeket: az AP szerint akár már a jövő héten felállhat a kormány. Az elfogadott reformok miatt érezhetően nőtt a vallon miniszterelnök-jelölt népszerűsége.
Ugyanakkor valójában a régiókat erősítő megállapodásokkal is közelebb került Belgium szétszakadása. A felmérések szerint a flamandok többsége még mindig nem akarja a mostani formájában létező Belgium megszűnését, a tartományi vezetés pedig a Telegraph szerint még fel is vetette a szerintük a szétválással összefonódott flamand zászló újratervezését. Ugyanakkor az is jelzésértékű, hogy Elio Di Rupót megelőzve még mindig Bart De Wever az ország legnépszerűbb politikusa, és a felmérések szerint egy esetleges előrehozott választáson csak tovább erősödtek volna az elszakadáspárti flamand nacionalisták.