Index Vakbarát Hírportál

Földrengés után fagyoskodás Törökországban

2011. október 25., kedd 09:20

Miután a török kormányt azzal vádolják, képtelen segíteni a földrengés-sújtotta keleti régió lakóin, Ankara további segítséget ígért a bajba jutottaknak – írja a BBC.

A kedd reggeli állás szerint 7,2-es erősségű, 279 áldozatot követelő törökországi földrengés után kétségbeejtő állapotok uralkodnak Ercisben és Vanban. A sok száz összedőlt lakóház rengeteg embert temetett maga alá, ám egyre fogy az esély, hogy élve sikerül bárkit kimenteni, miután az elmúlt éjszaka egyetlen túlélőt sem hoztak ki a romok alól.

A hatóságok darukkal és más munkagépekkel próbálják eltakarítani a nehéz betonelemeket, a helyiek csoportosan, kézzel kutatnak a túlélők után, a mentőalakulatok pedig keresőkutyákkal dolgoznak.
Van olyan épület, mely alatt 50 ember rekedhetett.

A török ellenzék bírálta a kormányt, amiért képtelen hathatósan menedzselni a krízist. A kritikákra reagálva a török miniszterelnök-helyettes bejelentette, hogy a válságrégió mostantól semmiben nem szenved hiányt. A hatóságok sátrak tízezreit ígérik a fennsík klímája miatt fagyoskodó, de a lakásaikba az utórengések miatt visszatérni félő helyieknek, továbbá tábori kórházak és konyhák felállítását.

A sátrak azonban a helyiek panaszai szerint a feketepiacon kötnek ki, és lehetetlen hozzájuk jutni.

A földrengés sújtotta régió kurdok által lakott településein élők arra panaszkodnak, hogy hozzájuk alig jut valami a kormány küldeményeiből. "Éjszaka hideg van, mindenki kint alszik, majd' megfagyunk" – mondta az egyik kurd falu tisztviselője.

Rovatok