Index Vakbarát Hírportál

Izraeli légicsapás egy gázai kiképzőtábor ellen

2011. október 29., szombat 15:35

Csapást mért az izraeli légierő az Iszlám Dizshád nevű radikális palesztin szervezet egyik kiképzőtáborára a Gázai övezetben. A támadásban öt dzsihadista, köztük egy parancsnok meghalt, két ember pedig megsebesült – közölték szombaton palesztin és izraeli illetékesek.

Az izraeli légicsapás előzménye egy csütörtöki, izraeli területek ellen indított palesztin rakétatámadás lehet, amelyben senki sem sérült meg. A hírügynökségi jelentések arra emlékeztettek, hogy Izraelben az Iszlám Dzsihádot teszik felelőssé az utóbbi, a Hamász radikális palesztin mozgalom ellenőrizte területről kiinduló, izraeli területek elleni rakétatámadásokért. A dzsihadistákat, a Gázai övezetet irányító Hamász egykori szövetségesét zavarták a vezetés közelmúltbeli törekvései az Izraellel kötött tűzszüneti megállapodás betartására.

"A támadás célpontjai vezetők voltak" – mondta el az Iszlám Dzsihád egyik tagja. Az áldozatok között volt egy fegyverszakértő és egy magas rangú parancsnok is. Közleményében a radikális szervezet ígéretet tett arra, hogy "választ ad" a támadásra.

Az izraeli hadsereg szóvivője csak a légicsapás tényét erősítette meg, de további részleteket nem közölt.

Az Iszlám Dzsihád katonai szárnya, az al-Kudsz Brigádok az izraeli támadásra válaszul legalább hét Grad rakétát lőtt ki a Gázai övezetből izraeli területre. Két izraeli könnyebben megsebesült a lövedékektől, amelyek Asdod városa, illetve Gan Javne és Eskol körzetében csapódtak be a Haaretz című izraeli lap jelentése szerint.

Az al-Kudsz Brigádok külön közleményben jelentette be az Izrael elleni rakétacsapások tényét, azt hangsúlyozva, hogy ez csak a válasz első része a rafahi tábor elleni izraeli támadásra.

Rovatok