Mintegy kétezer diák csapott össze rohamrendőrökkel kedden Athén központjában, ahol felvonulással emlékeztek meg egy 15 éves fiú három évvel ezelőtti haláláról. Alexisz Grigoropuloszt 2008. december 6-án egy rendőr gellert kapott lövedéke sebesítette meg halálosan. Akkor emiatt évtizedek óta nem tapasztalt tüntetéssorozat tört ki Görögországban.
Kedden a fiatalok kövekkel, palackokkal és narancsokkal dobálták meg a rendőröket, összetörtek két boltot, és megrongáltak három buszmegállót. Tizenévesek egy másik csoportja két külvárosi rendőrőrsre hajigált köveket és palackokat. Később anarchisták is az utcára vonultak, és a parlament közelében összecsaptak a rendőrökkel, akiket kövekkel, üvegekkel és gyújtóbombákkal dobáltak meg.
A rendőrök könnygáz bevetésével oszlatták szét a demonstrációkat. A rendőrség szerint tizennégy rendőr megsebesült, kilenc embert őrizetbe vettek, hatot pedig előállítottak.
Athénban ötezer rendőrt helyeztek készültségbe a keddre várható tüntetéssorozat miatt. Az évfordulón a második legnagyobb görög városban, Szalonikiben tüntető fiatalok kőzáport zúdítottak egy kormányzati épületre. Két embert előállítottak.