A szovjet Államtanács húsz évvel ezelőtt ezen a napon mondta ki a Szovjetunió megszűnését.

Ezzel jogilag is megszűnt a világ legnagyobb kiterjedésű országa. Ahogy az 1979-ben kiadott Szovjetunió útikönyv méltatta a csúcspontján lévő szövetségi államot: „Területe 22 402 280 négyzetkilométer, lakosainak száma 1978-ban 260 millió fő. Az ország észak-déli irányban majdnem 4 500 kilométer, nyugat-keleti irányban pedig kb. 10 000 km hosszan nyúlik el. A Szovjetunió területe kétszer akkora, mint Európáé. Ezért az orosz köznyelvben a közel és a messze fogalma más értelmű, mint a magyarban. (…) Az ország 11 időzónára oszlik. Amikor Moszkvában vacsorához készülődnek az emberek, a távol-keletiekre már új munkanap virrad. (…) Határainak hossza 60 000 négyzetkilométer, több mint 11-szer hosszabb Franciaország határainál.”

Hogy pontosan mikor szűnik meg a Szovjetunió, azt nehéz megmondani. Hosszú és fájdalmas folyamat végéhez ért az ország 1991-re. Az 1985-ben hatalomra került Gorbacsov által meghirdetett peresztrojkában és glasznosztyban kimerült birodalom anyagilag és erkölcsileg összeroppant, már a cukrot is csak jegyre lehetett kapni, hiánycikk volt a szappan, a fogkrém, a mosópor, a só és a gyufa; a televíziókat elárasztották a mindenre gyógyírt kínáló ezoterikus műsorok. De hogy mikor szűnt meg a Szovjetunió, arra nehéz válaszolni. Az elvetélt 1991. nyári puccs összeomlásával? Az augusztus végi függetlenségi deklarációkkal, amikor egy héten belül Észtország, Ukrajna, Belorusszia, Grúzia és Moldova is kimondta függetlenségét? Az augusztus 29-i orosz–ukrán-paktummal, amikor kimondják, hogy nincs visszatérés a korábbi unióhoz? A szovjet Népképviselők Kongresszusának szeptember 5-i feloszlásával? Oroszország, Belorusszia és Ukrajna december 8-i, a Független Államok Közösségéről szóló deklarációjával? Vagy Gorbacsov december 25-i lemondásával?

A szovjet Államtanács december 26-i, megszűnést kimondó határozatánál jóval érdekesebb Gorbacsov előző napi lemondása. Igaz, már csak egy formálisan létező állam elnöke volt, amelyik addigra már olyan államokkal is – így Litvániával, Észtországgal vagy Lettországgal – diplomáciai kapcsolatra lép, amelyek nem is olyan régen még a részét képezték.

Az utolsó szovjet pártfőtitkár utolsó, ekkor már államelnökként elmondott beszédében világosan jelezte, hogy nem ért egyet az ország feldarabolásával. (Paradox módon az orosz közvélemény mégis rajta kéri számon a hajdani szovjet birodalmat, felelősnek tartva gyönge kezűségét az események ily módon történő alakulásában. Nem véletlen, hogy az 1996-os elnökválasztáson a szavazatok mindössze egy százalékát szerezte meg.)

Az utolsó beszédben Gorbacsov arra vállalkozott, hogy elmondja: hogyan látta az 1985-ös főtitkárrá választása óta megtett utat, ami rövid volt ugyan, de szédítő. „A sors úgy akarta, hogy amikor az állam élére kerültem, már látnivaló volt, hogy ezzel az országgal baj van. Bővelkedik a javakban, van termőföldje, kőolaja, földgáza, sok más természeti kincse, okos, tehetséges emberei, és mégis – Isten bocsássa meg – nemcsak rosszabbul élünk a fejlett országoknál, hanem egyre jobban elmaradunk tőlük.”

Gorbacsov szerint ennek oka a bürokratikus, parancsuralmi rendszer volt, valamint a fegyverkezési verseny iszonyatos terhei, amit a lehetőségei határára jutó társadalom már nem tudott viselni. A reformok elbuktak, a távlatok megszűntek, „így tovább élni már nem lehetett”.

Az ország átalakítása során maga az ország ugyan megszűnt, Gorbacsov szerint mégis számos sikerrel járt az elbukott átalakítás: felszámolták a totalitárius rendszert, realitás lett a szabad választás, a sajtó- és a vallásszabadság, elismerték a többpártrendszert és az emberi jogokat, megkezdődött a vegyes gazdaság kialakítása, a földreform után megjelentek a parasztgazdaságok, egyre erősebb a vállalkozókedv, van privatizáció, vége a hidegháborúnak

„Mindannyiuknak a legjobbakat kívánom.” Ezek voltak a Szovjetunió utolsó vezetőjének a hivatalában töltött utolsó szavai.