Index Vakbarát Hírportál

Jamaica szakítana II. Erzsébet királynővel

2012. január 12., csütörtök 00:50 | aznap frissítve

Brit királynő helyett saját köztársasági elnököt, alkotmányos monarchia helyett köztársaságot akar Jamaicában az új miniszterelnök, akinek kétharmados többsége is van terve megvalósításához a parlamentben. A lakosok több mint fele ugyanakkor úgy véli, jobban járnának 50 évvel a függetlenedés után, ha még mindig brit gyarmat lennének. II. Erzsébetet nem rázná meg különösebben az elszakadás.

Nem hasonlítható Skócia esetleges leválásához, de újabb kisebb csapásként érheti a briteket, hogy Jamaica újdonsült miniszterelnöke bejelentette, szakítani akarnak II. Erzsébettel és a brit monarchiával. Portia Simpson Miller eltökélt szándéka, hogy köztársasággá alakítja az országot, amelynek élén már nem a királynő, hanem köztársasági elnök állna.

„Nagyon szeretem a királynőt, helyes és nagyon bölcs asszony” – mondta az eskütétel után. „De úgy gondolom, hogy eljött az idő, be kell teljesítenünk a függetlenség körét” – tette hozzá. A Buckingham palota egyik szóvivője jelezte, hogy feltehetően nem érné megrázkódtatásként a királyi udvart az egy ideje már időről időre előkerülő javaslat, amely mögött ezúttal azonban parlamenti erő is áll majd.

Jamaica jelenleg alkotmányos monarchia, az államfő II. Erzsébet királynő, aki a hivatalos eseményeken Jamaica királynőjeként képviseli az országot, amely továbbra is tagja a brit Nemzetközösségnek. Az uralkodót a kormányzó képviseli, a kormányzót a miniszterelnök jelöli. A királynő és a kormányzó ugyanakkor nagyrészt ceremoniális szerepet játszanak.

Megvan a kellő többség

Nem Simpson Miller az első jamaicai miniszterelnök, aki megígérte, hogy felbontja az 1962-es függetlenedés óta élő szoros köteléket. Az 1990-es évek elején PJ Patterson akkori kormányfő is azt mondta, eljött az idő, hogy a szigetországnak saját államfője legyen, és ehhez 2007-et jelölte meg utolsó határidőként, emlékeztet rá a BBC.

A kérdésnek azonban nemcsak az ad éppen most aktualitást, hogy augusztus 6-án ünneplik Jamaica függetlenedésének 50. évfordulóját. A volt brit gyarmat 1962-ben nyerte el függetlenségét. Simpson Miller pártja ezúttal elég többséget szerzett, hogy – noha, az ellenzék is jelezte már, hogy támogatná a kezdeményezést – egyedül is véghez vigye tervét.

A konzervatív JLP párt 2007 óta volt hatalmon, és a recessziót ugyan sikerült elkerülniük, de a gazdaság stagnálása, az erőszakos cselekmények megszaporodása, valamint Bruce Golding volt miniszterelnök botrányai miatt visszaesett a népszerűségük. Ennek ellenére a Goldingot még ciklus közben váltó Andrew Holness biztosnak tűnt győzelmében, de végül a meglepő módon éppen december 29-re kiírt választáson Portia Simpson Miller pártja, a PNP a Guardian szerint 42 helyet szerzett a 63 fős alsóházban. Ezzel kétharmados többségük van a képviselők között, a szenátusban pedig csak egy ellenzéki szavazatra van szükségük a rendszer átalakításához.

A 66 éves Simpson Miller másodszor lett kormányfő, korábban már 2006-ban az ország első női miniszterelnökeként beírta magát a történelembe, de csak másfél évig tudott hatalmon maradni. A kiszivárgott Wikileaks-iratokból azonban kiderült, hogy az amerikai tisztviselők már 2007-ben biztosak voltak benne, hogy Simpson Miller visszatér még a hatalomba a választási vereség után.

A Jamaica Observer úgy véli, hogy a pártvezető személyes varázsa is sokat segített a kampányban az elsöprő győzelem megszerzésében. A gondoskodó fellépése miatt Mama P-nek is nevezett Simpson Miller nagyon emberi arcát mutatta a kampányban, ráadásul a lap szerint sokan együtt tudnak érezni a szegényebbek közül az alulról indult, de a miniszterelnökségig jutó asszonnyal. Dr. Orville Tayler szociológus szerint az átlag jamaicai saját magát látja Portia Simpson Millerben, aki győzelmi beszédében még a házvezetőnőjének is köszönetet mondott.

Nem lesz azért egyértelmű

A brit Nemzetközösség tagjai közül az elmúlt időszakban több ország, Guyana és Trinidad és Tobago is úgy döntött, hogy államfőként elbúcsúzik a királynőtől, de ettől még nem léptek ki a nemzetközi szervezetből. Elemzők úgy vélik, hogy Jamaica esetében sem jelentené az államforma megváltoztatása feltétlenül a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok változását.


Jamaica szakítana II. Erzsébet királynővel nagyobb térképen való megjelenítése

Simpson Miller a kétharmados többség birtokában köztársasággá alakíthatja Jamaicát is, ezt a döntést ugyanakkor népszavazáson is meg kell erősíteniük a lakosoknak. „Ez pedig hazárdjáték lesz” – vélte a Guardiannek nyilatkozó Laurence Allen jamaikai elemző. Szerinte ugyan sokan támogatják, hogy az ország teljesen saját kezébe vehesse sorsát, de mégis nagyon tisztelik II. Erzsébetet.

A Gleaner jamaicai napilapban néhány hete megjelent felmérés szerint a megkérdezettek 44 százaléka megtartaná a jelenlegi berendezkedést, és csak 35 százalékuk szavazna a köztársaságra. Azt is megállapították, hogy a válaszadók 60 százaléka szerint Jamaica jobb helyzetben lenne ma brit gyarmatként, mint amilyenbe az 1962-es függetlenedéssel került. Mindössze 17 százalék gondolta ennek ellenkezőjét.

Vannak fontosabb ügyek

Így aztán Simpson Millernek népszerűsége ellenére feltehetően komoly kampányolásba kell majd fognia a népszavazás sikeréhez, hogy államformát válthasson az ország. Az államfő személye mellett ez az igazságszolgáltatásban is alapvető változásokat hozhatna, hiszen jelenleg még brit testület látja el a legfelsőbb fellebbezési bíróság szerepét. Többen úgy vélik, hogy a váltással megnyílhatna az út a halálbüntetés visszaállítása előtt Jamaicában.

A szakítás a királynővel azonban csak egy kis részét tette ki Simpson Miller beiktatási beszédének, az új miniszterelnök nagyrészt a gazdasággal és a szociális kérdésekkel foglalkozott. A Karib-tengeri szigeten nagy a szegénység, magas a munkanélküliség, az ország pedig súlyosan eladósodott, az államadósság elérte a GDP 130 százalékát, miközben a turizmus is visszaesett.

Nem véletlen, hogy a Guardiannek nyilatkozó Laurence Allen szerint szimbolikus szerepe mellett nem biztos, hogy az államformaváltás lesz a legfontosabb kérdés a következő időszakban Jamaicában. „Olyan sok a kihívás, hogy a reform nagyon gyorsan lecsúszhat a fontossági listán” – vélte.

Szerinte a népszavazást várhatóan csak 2014-2015-ben írják ki, a kormány ötéves ciklusának vége felé. Ez azért is érdekes lenne, mert Alex Salmond skót miniszterelnök is akkoriban tervezi a népszavazást Skócia függetlenségéről, így egyszerre két veszteséget is el kellene szenvednie a brit trónnak.

Rovatok