Index Vakbarát Hírportál

Moszkva megvédte Szíriát az ENSZ-ben

2012. január 18., szerda 14:55

Szergej Lavrov külügyminiszter szerint Oroszország blokkolni fog minden olyan kezdeményezést az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biztonsági Tanácsában (BT), ami szankciókat vezetne be Szíria ellen, vagy lehetővé tenné az országgal szemben erőszak alkalmazását.

Az ENSZ számításai szerint több mint ötezer ember vesztette életét Szíriában a március óta tartó forrongásokban. Bár kedden is tűzszünetről állapodtak meg a kormányerők és felkelők Zabadani városában, a BBC jelentése szerint szerdára kiújultak a harcok.

Az aktívabb ENSZ-fellépés azután került újra szóba, hogy a Szíriába küldött Arab Liga által szervezett megfigyelőmisszió jelenléte sem változtatott a helyzeten. Emiatt a szíriai ellenzék több tagja, valamint nyugati és arab országok is a BT gyorsabb közbelépését követeli.

Vasárnap megszólalt Katar emírje, az első olyan arab vezető, aki fegyveres erőknek a Szíriába való küldését javasolta. Szíria külügyminisztériuma élesen elutasította a kezdeményezést, ugyanis egy ilyen lépés csak „elmélyítené a válságot és megnyitná az utat a külföldi beavatkozás előtt.”

Lavrov külügyminiszter ennek kapcsán jegyezte meg, hogy „ha valaki mindenáron erőszakot akar alkalmazni, azt aligha tudjuk megakadályozni.” Kijelentette, hogy a beavatkozás mindenkinek a saját felelősségére történik, és nem fogják hozzá megkapni az ENSZ BT felhatalmazását.

Oroszország a szíriai helyzet kapcsán a kormányerőket és lázadókat is felelősnek tartja, és Lavrov szerint a nyugati országok túl egyoldalúan látják a dolgokat. A BT a lázadások kezdete óta nem tudott megegyezni közös szankciókban, mivel Oroszország mellett Kína is fenntartásait hangoztatta.

Peking az Arab Liga fellépésén keresztül akarja tisztázni a problémákat, de a megfigyelőmisszió eddig nem volt igazán hatékony. Szíria például hajlandó beleegyezni hogy a megfigyelők tovább maradjanak az országban, de nem folytathatnak részletesebb vizsgálatokat a mostaniaknál.

Mindeközben Szíria elnöke Bassár el-Aszad továbbra is külföldi összeesküvést sejt a hatalma elleni felkelés mögött, és a szíriai kormány szerint a „fegyveres bandák és terroristák” eddig legalább kétezer ember halálát okozták.

Rovatok