Index Vakbarát Hírportál

Hollandiában is tilos lesz a burka viselése

2012. január 27., péntek 18:57

A törvényjavaslat általánosságban tiltja meg az arc teljes eltakarását köztereken, közintézményekben (például iskolákban, kórházakban) és tömegközlekedési járműveken, de elsősorban a muszlim nők által viselt, az egész arcukat is elfedő ruházat ellen irányul. Templomokban, mecsetekben nem érvényes a tilalom. Hollandia lesz a harmadik európai ország – Belgium és Franciaország után –, amely betiltja a burkát és a nikábot. A törvény megsértése legfeljebb 380 eurós bírsággal járhat.

Mint a De Volkskrant holland napilap internetes kiadása írja, a törvényt nagy valószínűséggel megszavazza majd a hágai parlament mindkét háza. Liesbeth Spies belügyminiszter a kormány döntése után rendkívül nagy jelentőségűnek nevezte a törvényjavaslatot, még akkor is, ha Hollandiában igen alacsony a burkát viselő nők száma. Becslések szerint alig háromszázan lehetnek, akik ráadásul alig jelennek meg nyilvános helyeken.

A holland kormány pénteken a burka betiltása mellett döntött, a parlamenti eljárás azonban még hónapokat vesz igénybe.

A burka betiltása azonban választási ígéret volt, amelyet főként a kormányt kívülről támogató Geert Wilders iszlám-ellenes Szabadságpártja követelt, és amely támogatásra talált a hollandok körében.

A hét elején a holland államtanács, a kormány tanácsadó szerve ellenezte a betiltást, amelyet a szabad vallásgyakorlás megsértésének tekint – írja az NRC Handelsblad honlapja. A cikk idézte Maxime Verhagen miniszterelnök-helyettest, aki szerint fontos az egymás közötti nyílt kommunikáció, amelyet például akadályoz az arcot eltakaró fátyol.

Rovatok