Index Vakbarát Hírportál

Az Arab Liga békefenntartókat küldene Szíriába

2012. február 13., hétfő 02:34

Az Arab Liga egy ENSZ-szel közös békefenntartó erő létrehozását javasolja a tizenegy hónapja tartó szíriai konfliktus lezárásához, írja a BBC. A szervezet külügyminisztereinek kairói tanácskozásán eldöntötték, hogy felkérik a Biztonsági Tanácsot a békefenntartó erő létrehozására.

A szervezet tagországai egyben úgy döntöttek, hogy megszüntetik a tavaly decemberben létrehozott, de januárban már felfüggesztett megfigyelő missziót, amelynek azt kellett volna felügyelnie, hogy a szíriai hatóságok megfelelnek-e a közösen elfogadott béketervnek.

A szervezet minden diplomáciai együttműködést megszüntet Szíriával, és határozat született a Damaszkuszt elszigetelő gazdasági szankciók megerősítéséről is. Az Arab Liga egyben felveszi a kapcsolatot a szíriai ellenzékkel, amelynek támogatást is nyújtanának.

Damaszkusz kategorikusan elutasította az Arab Liga tanácskozása után kiadott határozatot, az ország kairói nagykövete szerint a döntések csak néhány ország hisztériáját tükrözik. A nagykövet közleménye Szaúd-Arábiát és Katart teszi felelőssé a döntésekért.

Vasárnap Ajman al-Zavahiri, az al-Kaida vezetője videoüzenetben állt ki a szíriai felkelés mellett, de arra hívta fel a felkelők figyelmét, hogy ne támaszkodjanak a Nyugatra vagy az arab országokra.

Vasárnap este egynapos szünet után folytatódott a héten végig tűz alatt tartott Homsz városának ostroma, az ellenzéki aktivisták szerint négy ember vesztette életét. Emberi jogi csoportok szerint már több mint hétezren haltak meg Szíriában, mióta előző márciusban tüntetések kezdődtek a rezsim ellen.

Az Arab Liga döntése tovább erősíti a damaszkuszi rezsim elszigetelődését, de február elején Oroszország és Kína megvétózta a Szíria elleni BT-határozatot. Az ENSZ közgyűlése a tervek szerint hétfőn foglalkozik a szíriai helyzettel.

Rovatok