Kiválasztotta vasárnap a venezuelai ellenzék azt a közös jelöltet, aki a 13 éve hivatalban lévő, harmadszori újraválasztására készülő államfő, Hugo Chávez kihívója lesz az októberi elnökválasztáson. A vasárnapi országos előválasztást Henrique Capriles, Miranda állam 39 éves kormányzója nyerte fölényesen, a szavazatok több mint 60 százalékával, így ő lesz A Demokratikus Egység Asztala nevű ellenzéki szövetség közös jelöltje. A 18,3 millió jogosultból csaknem 3 millióan szavaztak országszerte 3700 választóhelyiségben.
"Olyan elnök akarok lenni, aki sokkal kevesebbet beszél, és nem avatkozik be ennyire a venezuelaiak magánéletébe" – jelentette ki Capriles, utalva a tavalyi rákbetegségéből szinte teljesen felépült Chávezre, aki a múlt hónapban rekordhosszúságú, csaknem 10 órás beszédet tartott. "Nem hagyhatjuk, hogy Venezuela elveszítse függetlenségét, különösen nem 13 év harc után" – mondta akkor Chávez, aki előszeretettel állítja be politikai ellenfeleit Washington beépített embereiként.
A kormány azzal vádolja az ellenzéket, hogy privatizálná a PDVSA állami olajtársaságot. Venezuela Dél-Amerika legjelentősebb kőolajexportőre. Capriles a kampányban dicsérte a piacbarát működést a társadalmi felelősségvállalással ötvöző brazil modellt, és azt ígérte, véget vet az Amerika-ellenes országokkal - Iránnal, Kubával, Fehéroroszországgal - kialakított baráti viszonynak. Azzal vádolta Chávezt, hogy az elnök Kubát másoló szocializmusával elriasztotta a befektetőket, és tönkretette a gazdaságot.
Miközben Caracasban az ellenzéket támogató városrészekben hosszú sorok álltak az urnáknál, az állami tévé üres szavazóhelyiségeket mutatott, igyekezve csökkenteni az ellenzéki előválasztás jelentőségét.