Elképesztő sebességgel terjed a neten a Joseph Konyról szóló érzelmes, szirupos civil kampányfilm, miközben tartalmilag nemigen tud újat mondani a több mint húsz éve aktív vallási fanatikus terroristavezérről, aki gyerekeket rabol és kényszerít gyilkosságra, szexrabszolgaságra. A készítőket egyesek azzal vádolják, hogy adománygyűjtő mozgalmuk csak egy nagy átverés, de a visszafogottabb bírálatok is káros leegyszerűsítésről, a jószándékú nézők félrevezetéséről szólnak.
Péntek délutánra átlépte az 50 milliót a Kony 2012 című kampányvideó látogatottsága a Youtube-on, pedig az Invisible Children nevű szervezet közel harminc perces videóját csak hétfőn töltötték fel ide. Ennyi idő alatt ez hihetetlen teljesítmény, a film néhány nap alatt tudott annyi nézőt gyűjteni, mint amennyit a legnépszerűbb videók egy év alatt szoktak. A 2011-es év tíz legnézettebb Youtube-videója közé már 43 millió nézővel be lehetett kerülni. A Kony 2012-t olyan sztárok retwittelték, mint Diddy, Oprah vagy Justin Bieber, a jelenséggel mostanra gyakorlatilag az összes mérvadó lap - a Washingon Posttól kezdve a Telegrahon át a Guardianig – kiemelten foglalkozott.
A film ráadásul nem valami új, eddig ismeretlen dologgal foglalkozik, hanem Joseph Konyval, a huszonhat éve aktív vallási fanatikus terroristavezérrel, akit a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság 2005 óta köröz. Kony a vezetője a hírhedten brutális Úr Ellenállási Hadseregének (Lord’s Resistance Army, LRA), amely 1987-es megalakulása óta több mint 30 ezer embert gyilkolt meg, és elrabolt gyerekek tízezreiből csinált saját szüleit is meggyilkoló gyerekkatonát vagy szexrabszolgát. Az Egyesült Államok terroristacsoportként tartja számon az LRA-t, Barack Obama pedig tavaly októberben jelentette be, hogy száz katonát küld Afrikába Kony kézre kerítését segítendő.
Az LRA rémtetteiről eddig is rendszeresen cikkezett a világsajtó, de Kony neve soha nem vált olyan ismertté, mint mondjuk Oszama bin Ladené. Az Invisible Children éppen azt tűzte ki célnak, hogy Konyt híressé tegyék. A gondolatmenetük lényege, hogy Konyt meg kell állítani, ehhez az ugandai hadseregnek meg kell találnia őt, hogy megtalálhassák, ahhoz szükségük van technológiára és képzésre, ezért jöttek októberben az amerikai tanácsadók is, de félő, hogy ha az amerikai kormány nem hiszi, hogy az embereket érdekli ez az egész, akkor vissza fogják őket hívni Ugandából. A filmesek szerint ezért fontos, hogy minél többen tudjanak Konyról, legyen legalább olyan híres, mint George Clooney.
A hollywoodi kasszasiker-klisékre épülő, hatásvadász Kony 2012 videóval a legjobb úton haladnak efelé. Hogyan is épül fel ez a film? Kezdésként látunk pár képet a bolygóról, boldog családokról, miközben az Invisible Children (IC) egyik alapítója, a narrátor Jason Russell a Facebook erejéről magyaráz. Russell elmesélil, hogy került kapcsolatba az egész LRA-üggyel, hogyan ismerte meg az akkor éppen menekülőben lévő ugandai fiút, Jakobot, Kony egyik áldozatát, akinek a testvérét megölték. A néző látja Jakobot, ahogy sír, ahogy azt mondja, ő nem akar élni, inkább öljék meg. Russell sztorija szerint ez volt a pillanat, amikor ígéretet tett neki: megtesz mindent, ami tőle telik, hogy megállítsa Konyt. Russell elmagyarázza, hogy ezzel töltötte az elmúlt kilenc évét, és kijelenti, hogy 2012 lesz az év, amikor valóra váltja az ígéretet.
A filmesek elég jó megoldást találtak arra, hogy a lehető leglebutítottabb verzióban adhassák elő, mit csinál Kony, anélkül, hogy nagyon feltűnően hülyeként kezeljék a közönséget.
Russell saját totyogó kisfiának magyaráz Konyról a filmben. A szőke gyerek szerepeltetése arra is jó, hogy fölkeltse a nyugati ember bűntudatát: az afrikai gyerekek ugyanolyan gyerekek, mint a mieink, ők szenvednek, de velük nem törődik a világ.
Russell új ígérete pedig már a közönségnek szól: ha mellénk állsz, megváltoztatjuk a történelem menetét. És ezután adja elő, mi is a teendő: hírverést csapni Kony körül. Az Invisible Children maga mellé állított húsz hírességet (például Angelina Jolie, Mark Zuckerberg, Oprah, Bono), és kiválasztottak tizenkét politikust (például John Kerry és Mitt Romney), a szimpatizánsokat arra biztatják, hogy ne hagyjanak nekik nyugtot: írjanak nekik, hívogassák őket Kony miatt. Április 20-ra külön nagy akciót hirdetnek a videóban: a tervek szerint ezen az éjszakán minden város minden utcáját teleplakátolják és telematricázzák Konyval.
A népszerűség egyik titka valószínűleg az, és erre nagyon erősen rá is játszanak az IC-sek, hogy akik beszállnak a kampányba, ettől jobb embernek érezhetik magukat. Az IC honlapján 30 dollárért megrendelhető akciókészlet (póló, karkötők, matricák, kitűző, plakátok, útmutató) ismertetője is ezzel csinál kedvet a vásárláshoz: „azt fogják gondolni rólad, hogy valami frankó dolog szószólója vagy”. Az akciókészletet péntek reggel már meg sem lehetett rendelni, kifogyott.
Lehet fanyalogni persze a vastag sziruprétegen, de ennél jóval komolyabb problémák is felvetődtek a filmmel és az IC-vel kapcsolatban. Elsőként egy másodéves amerikai politológiahallgató fogalmazott meg nyilvános kritikát. Az érdeklődés itt sem volt kicsi: a Visible Children posztot a diák eredetileg harminc haverjának küldte szét, de kevesebb mint két óra alatt 21 ezer hozzászólást kapott, 24 órán belül egymillióan nézték meg, és most már óránként százával kapja az emaileket.
Elsősorban a jótékonysági szervezet pénzköltését bírálta. Az Invisible Children nyilvános könyvelése szerint 2011-ben 8,7 millió dollár bevételük volt, aminek csupán 32 százalékát költötték közvetlenül segélyezésre, a maradék nagyrészt a munkatársak fizetésére, utazásaira, valamint az eddig alkotott 11 filmük költségeire ment el. A politológiahallgató szerint ezzel az a probléma, hogy az ugandai gyerekkatonák helyzetén tényleges segélyekkel és őket közvetlenül segítő akciókkal lehetne inkább segíteni, nem pedig figyelemfelkeltéssel.
Másrészt bírálta a szervezetet azért is, hogy a direkt segítség nagy részét az ugandai hadsereg támogatására fordítják, mert a közvetlen katonai megoldást pártolják. Ezzel is adódnak problémák. Egyrészt Konyt - akinek a meggyilkolásával évek óta kísérletezik az amerikai hadsereg is - eleve gyerekkatonák védik, így az ellene irányuló katonai akciónak elkerülhetetlenül áldozatául esnének azok is, akiket meg akarnának menteni. Másrészt Kony minden egyes sikertelen merényletre erőszakos megtorlásokkal válaszolt, tovább fokozva áldozatai szenvedését. Az ugandai hadsereg támogatása pedig külön is értelmetlennek tűnik, mivel Kony 2006 óta az Invisible Children saját bevallása szerint sem aktív Ugandában, a szomszédos Kongóba helyezte át bázisait. Az ugandai hadsereg támogatása így államok közti konfliktushoz vezethet. A filmek ráadásul a Foreign Affairs megállapításai szerint gyakran „stratégiai okokból kiforgatják a tényeket”.
A kritikákra válaszolva az IC is hivatalos közleményt adott ki. Állításuk szerint bevételeik 37,14 százalékát fordították az elmúlt évben segélyprogramok támogatására, 7,9 százalékát filmgyártásra, 26 százalékát figyelemfelkeltő programokra, 9,5 százalékát ezekhez kapcsolódó termékekre, míg a munkatársak bérezésére a 16,2 százalékát. Azt tagadják, hogy akár csak egy dollárral is támogatták volna az ugandai kormányt vagy a hadsereget, akikkel – azt írják – fenntartásaik ellenére is kénytelenek együttműködni. Magyarázatuk szerint azért támogatják a katonai megoldást, mert Kony az elmúlt két évtizedben a békés megoldás minden lehetőségét elutasította.
Az IC szerint hiába nincs Kony Ugandában, az ugandai hadsereg jobban szervezett és felszerelt a többi érintett országénál, ráadásul az LRA több mint húsz évig volt aktív náluk, így éppen eléggé érdekeltek abban, hogy megállítsák.
Kínos magyarázkodásra kényszerültek az IC-sek egy 2008-as fotó miatt, amin fegyverrel a kezükben pózolnak a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Russell azzal védekezett, hogy csak viccelődtek, a fotót a barátaiknak meg a családjuknak akarták megmutatni, és valami olyasmi lett volna a poén, hogy páncélököl van náluk, de igazából a békéért harcolnak.
Megkérdőjelezhető az is, mi értelme van azért kampányolni, hogy nehogy visszahívják az Obama által Ugandába küldött tanácsadókat, amikor ez fel sem merült. Egyébként a száz tanácsadó eddigi munkájának még semmilyen kézzel fogható eredménye nem volt.
A konkrétumokon túl megfogalmazódott egy általánosabb, lényegibb kritika is az IC filmjével kapcsolatban: végtelenül leegyszerűsítő és félrevezető képet ad a komplex afrikai helyzetről. A netes mémcsinálók is azonnal lecsaptak a témára. A legtöbb azon gúnyolódik, mennyire egyszerűnek állítja be az IC a megoldást, de készült például Kony fejével eltakart Afrika-térkép is "Kony Island" szöveggel.
Uganda nem statikus, változóban van, ahogy az egész afrikai régió is. Ahogy egy díjnyertes ugandai újságíró, Angelo Izama felhívta rá a figyelmet: az 1999 és 2004 között elrabolt ugandai gyerekek mostanra már kamaszok, felnőttek, és nagyon sokuknak nincs munkájuk. A mostani "láthatatlan gyerekeket" Ugandában nem az LRA fenyegeti, hanem a gyermekprostitúció, az AIDS és egyéb betegségek. Ha az ugandai kormány még több pénzt öl az LRA elleni harcba, akkor kevesebb jut például a szociális ellátásra, a többi probléma rosszabbodhat.
Az IC-t elvi alapon bírálók szerint a film leegyszerűsítő narratívája arról szól, hogy vannak az ugandaiak, akik áldozatok, nincs saját hangjuk, akaratuk, és vannak a lelkes amerikai aktivisták, akik megszabadíthatják őket a gonosztevőtől, aki szenvedést okoz nekik. A kérdés, ami a mélyebbre ásó kritikákban rendre előjön: mennyire jelent valódi segítséget, ha az ugandai gyerekek problémáját olyasminek mutatják be, amit egy csapat amerikai meg tud oldani a lelkesedésével meg videókamerával.
