Index Vakbarát Hírportál

Százezres tüntetés Bangladesben

2012. március 12., hétfő 15:44

Az ellenzék több mint százezer híve gyűlt össze a bangladesi fővárosban, Dakkában hétfőn, hogy a kormány lemondását és előre hozott választások kiírását követelje – közölte egy nevének elhallgatását kérő rendőri vezető.

A Bangladesi Nacionalista Párt által a 2008-as általános választásokon elszenvedett megalázó vereség óta tartott legnagyobb létszámú ellenzéki tüntetés békésen zajlott le, a fővárosba vezényelt több ezer rendőr felügyelete mellett.

Helyi médiaértesülések szerint a kormányzó Avami Liga aktivistái botokkal támadtak tüntetők egy csoportjára, de senki sem sebesült meg súlyosan. A tüntetés helyszínétől másfél kilométernyire kisebb detonáció hallatszott.

A Bangladesi Nacionalista Párt szerint, amely azt állítja, hogy a rendőrség által közölt 100 ezernél többen vettek részt a tüntetésen, az elégedetlenséget az váltotta ki, hogy a kormány tavalyi döntésével lemondott a 2014-ben esedékes választásokat felügyelő ideiglenes kormány felállításáról.

Ellenzéki csoportok állítása szerint a tüntetés előtt több ezer aktivistát őrizetbe vettek, de ezt a rendőrség cáfolta.

Rovatok