Index Vakbarát Hírportál

Ugyanazt a fegyvert és motort használták Toulouse-ban

2012. március 19., hétfő 19:27 | aznap frissítve

Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök bejelentette, hogy a nyomozás szerint ugyanaz az ember követte el a hétfői, egy zsidó iskola előtti vérengzést, illetve az elmúlt egy hétben katonák ellen végrehajtott környékbeli támadásokat. Sarkozy egyébként nyilvánvalónak mondta a hétfői támadás antiszemita indítékát. Rendőri források ezt kiegészítve annyit mondtak, hogy alapvetően két feltevést vizsgálnak: az iszlamista vagy a szélsőjobboldali szálat.

Hétfőn reggel egy fegyveres tüzet nyitott szülők és tanulók egy csoportjára a dél-franciaországi Toulouse-ban, az Ozar Hatorah zsidó magángimnázium közelében. Egy 30 éves rabbi, 3 és 6 éves gyerekei, valamint az igazgató tízéves kislánya meghalt, és további gyerekek, köztük az igazgató lánya is megsebesült. Az iskola egyik tanulóját, egy 17 éves gimnazistát és az intézmény gondnokát életveszélyes sérülésekkel ápolják. A 17 éves fiúnak a szíve és a tüdeje is megsérült, de több műtét után az orvosok bejelentették, hogy felépülhet, írja a Le Monde.

A rendőrség feltételezése szerint ugyanaz az ismeretlen tettes ölt meg korábban szintén Toulouse-ban egy szolgálaton kívüli tiszthelyettest, néhány nappal később pedig a szomszédos Montaubanban két színes bőrű katonát.

Ugyanazt a motort és ugyanazt a fegyvert használták a dél-franciaországi Toulouse-ban és Montaubanban végrehajtott merényletek elkövetésekor, állították névtelenül nyilatkozó francia rendőrségi források. A Yamaha márkájú, T-MAX típusú robogót Toulouse-ban lopták el hetekkel ezelőtt, a merényleteknél pedig 11.43-as kaliberű lőszert használtak. A Le Monde rendőrségi forrásai szerint több ezer rendőrt állítottak rá az elkövető megtalálására.

A legmagasabb szintre emelte a párizsi vezetés a terrorizmus elleni riadókészültséget Franciaország délnyugati részén, jelentette be Nicolas Sarkozy francia államfő személyesen hétfő este, a kormány főbb tagjaival tartott megbeszélés után. Eszerint a közterületek ellenőrzésére, több terrorizmusellenes intézkedések bevezetésére vonatkozó intézkedéscsomagot, az úgynevezett Vigipirate-tervet skarlátvörös szinte emelték. Ilyen még soha nem történt az országban. Az eddig érvényes (a 2005-ös londoni merényletek után bevezetett) szint a vörös volt.

A zsidó közösséggel való szolidaritás és együttérzés jeleként az elnökválasztási kampányt gyakorlatilag felfüggesztették Franciaországban. Nicolas Sarkozy köztársasági elnök szerdán résztvesz az áldozatok temetésén.

A köztársasági elnök - aki nemzeti tragédiának minősítette a történteket - egyperces néma megemlékezést rendelt el kedden minden francia iskolában, hangsúlyozva, hogy nemcsak a zsidó közösség, hanem mindannyiunk gyermekeit ölték meg. A belügyminiszter pedig - miután antiszemita cselekménynek minősítette a mészárlást - megerősítette a rendőrségi ellenőrzést valamennyi felekezeti oktatási intézmény és vallási emlékhely előtt.

Elítélik a toulouse-i zsidó iskola elleni hétfői merényletet a nemzetközi zsidó szervezetek és a zsidó intézmények nagyobb védelmét követelik. Az izraelieket és világszerte a zsidókat terrorhullám fenyegeti, reagált a toulouse-i merényletre Danny Jatom, az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egykori főnöke. A hétfőn megölt férfi és a három gyerek mindannyian izraeli-francia kettős állampolgárok voltak. Danny Jatom szerint ha kiderül, hogy a merénylet nem gyűlölet-bűncselekmény, hanem terrorista támadás volt, akkor Irán vagy a Hezbollah lehet az elkövető.

Rovatok