Index Vakbarát Hírportál

Hajsza a toulouse-i merénylő után

2012. március 20., kedd 09:01

Franciaország történetének egyik legnagyobb embervadászata indult meg a hétfői toulouse-i merénylet után, írja a BBC. A három iskolással és egy, a gyerekeit kísérő apával, az iskola egyik tanárával végző támadót egy másik merénylettel is gyanúsítják, ő gyilkolhatott meg három észak-afrikai származású eljtőernyős katonát.

A nyomozók két szálon nyomoznak, az iszlámista és a szélsőjobboldali indítékot is vizsgálják.

A zsidó iskolánál történt támadás áldozataira kedden délelőtt 11-kor Franciaország összes iskolájában egy perces néma csenddel emlékeznek. A történteket Nicolas Sarkozy nemzeti tragédiának nevezte a városba érkezve.

A támadás után az összes francia felekezeti iskoláját rendőrök őrzik majd, ahogy a zsidó és muzulmán imaházakat is.

A két halálos támadással gyanúsított elkövetőnek a rendőrök szerint egy harmadik támadáshoz is köze lehetett. A két halálos támadásnál ugyanazt a fegyvert használták, az elkövető ugyanazzal a motorral, ugyanabban a ruhában menekült. A támadó a zsidó iskola elleni támadásnál két fegyvert használt. Amikor a 9 mm-es besült, a .45-össel folytatta a lövöldözést. Utóbbi fegyvert használta az ejtőernyősök elleni támadásnál.

Rovatok