Index Vakbarát Hírportál

Újabb börtönbüntetés vár Adrian Nastaséra

2012. március 20., kedd 18:23

A román korrupcióellenes ügyészek 3 évtől 10 évig terjedő letöltendő börtönbüntetést kérnek Adrian Nastase volt román miniszterelnek abban a korrupciós perben, amelynek kedden volt az utolsó tárgyalása a román legfelső bíróságon.

Várhatóan március 30-án hirdetik ki az első fokú ítéletet. Nastase 2000 és 2004 között volt Románia miniszterelnöke. A román sajtó által Zambaccian néven emlegetett dossziéban az ügyészek korrupcióval vádolják a volt kormányfőt és feleségét.

Szerintük a Nastase család, vagyis a volt kormányfő és a felesége 2002 és 2004 között több alkalommal összesen mintegy 630 ezer euró értékben kaptak különböző értéktárgyakat, ami lényegében a megvesztegetésüket jelentette.

Az ügyészek szerint a pénz egy része Irina Jianutól, a Bákó megyei építési felügyelőség volt vezetőjétől származott, aki így vásárolta meg  hivatalát. A szakhatóság vezetőjének kinevezése ugyanis a miniszterelnök hatáskörébe tartozott.

Az ügyészek szerint a szóban forgó értéktárgyak Kínából származtak. A megvesztegetés egy másik része Nastase családi házainak felújításából állt, az ügyészek szerint ugyanis a volt kormányfő ezeket a munkálatokat soha nem fizette ki. Az egyik ingatlan a bukaresti Zambaccian utcában található.

Nastase ellen ez a harmadik korrupciós per, amelyben első fokú ítélet várható. A másik két ügyben már megszületett az egyelőre szintén nem jogerős ítélet: az egyikben felmentették a volt kormányfőt, a másikban viszont két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Ez utóbbiban Nastasét azzal vádolják, hogy cégektől törvénytelen módon gyűjtött pénzt választási kampányára 2004-ben. Nastase akkor államfőjelölt volt, és alulmaradt Traian Basescu jelenlegi román elnökkel szemben.

Rovatok