Index Vakbarát Hírportál

Az abortusz ellen prédikált a pápa Kubában

2012. március 27., kedd 06:22

XVI. Benedek pápa kubai látogatása első miséjén hétfőn Santiagóban arra kérte a kubaiakat, hogy a béke, a megbocsátás és a megértés eszközével építsenek egy megújított és nyitott társadalmat, a kommunista országvezetést pedig burkoltan felszólította, hogy biztosítson nagyobb szabadságot a hazai egyháznak.

"Küzdjetek hittel egy jobb, emberhez méltóbb társadalomért, amelyben jobban tükröződik Isten jósága" – tette hozzá az egyházfő a Forradalom téren megrendezett szabadtéri misén. Homíliájában kiállt a házasság és a család mint "a társadalom, valamint az igazi kubai egyház sejtje" mellett.

"Kedves házas felek, nektek valóságosan és szemmel láthatóan jelképeznetek kell – különösen gyerekeitek számára – hogy mennyire szereti Krisztus az egyházat. Kubának szüksége van arra, hogy tanúságot tegyetek hitetekről, egységességetekről és arról, hogy képesek vagytok elfogadni az (új) emberi életet, különösen azt, amelyik védtelen és szükséget szenved" – mondta a pápa az abortuszra utalva, amely a kubai forradalom első éveitől kezdődően legális az országban.

"Ismerem az arra irányuló mindennapos erőfeszítéseiteket, bátorságotokat, áldozatkészségeteket, hogy a történelemnek ebben az időszakában, országotok konkrét valóságában minél jobban vissza tudjon tükröződni az egyház igazi arca" – tette hozzá XVI. Benedek a mintegy 200 ezer ember előtt. A misén jelen volt Raúl Castro kubai elnök is. A tömegben sokan egyforma fehér, "Bienvenido" (Isten hozta!) feliratú pólót viseltek.

A pápa helyi idő szerint hétfő délután érkezett meg Mexikóból Kubába, és 48 órát tölt a szigetországban. Három nappal korábban azt mondta, hogy Kuba már nem élhet tovább a kommunista rendszerben, az országba érkezvén azonban óvatosabban fogalmaz, hiszen célja az, hogy elősegítse az egyház szerepének növelését. Santiagóban mondott beszédében csak finoman érintette a kubai emberjogi helyzetet. "Együtt érzek minden kubaival, amikor jogos vágyairól van szó" – mondta.

Szemtanúk szerint nem sokkal a hétfő esti mise előtt egy férfi hirtelen futni kezdett az emelvény felé, a kommunista rendszer elleni jelszavakat skandálva. "Le a kommunizmussal, le a forradalommal, le a diktatúrával!" – kiáltozta. Megpróbált bejutni a nemzetközi sajtó számára fenntartott területre, és azt kiabálta az újságírók felé, hogy "nem vagyunk szabadok" és "senki sem fizetett le engem", mígnem az odaérkező biztonságiak elvezették. A kormány nem fűzött megjegyzést az incidenshez.

A santiagói misén jelen volt Raúl Castro kubai elnök is. A tömegben ott volt néhány száz kubai emigráns, akik külön chartergépeken jöttek az Egyesült Államokból.

Rovatok