A Falkland-szigeteki háborúban a területet maguknak követelő argentinoknak nem sok esélyük volt, de a konfliktus a brit flotta sebezhetőségére is rávilágított. Harminc évvel a háború kezdete után az elmúlt hónapokban újból felizzott a feszültség a Falkland-szigetek körül a két ország, Nagy-Britannia és Argentína között, de ezúttal diplomáciai pengeváltásokban merülhet ki a konfliktus.
Harminc évvel ezelőtt rohanta le Argentína a Falkland-szigeteket, ezzel kezdődött a hetvennégy napig tartó Falkland-szigeteki háború, amelyben 255 brit, 649 argentin katona és három falklandi civil vesztette életét. A háború ugyan a britek győzelmével ért véget, de rávilágított az egykor az egész világot uraló brit hadsereg gyengeségére, Falkland pedig azóta is ütközőpont a két ország között.
A stratégiailag fontos helyen fekvő, de egyébként meglehetősen barátságtalan szigetek hovatartozása körüli vita évszázadokkal ezelőttre nyúlik vissza. A Falkland-szigeteken az első telepet 1764-ben a franciák hozták létre, ezt 1766-ban átadták a spanyoloknak. 1765-ben a britek is létrehozták saját telepüket, amit az amerikai függetlenségi háború idején adtak fel. Spanyolország 1811-ben vonult ki a szigetekről.
Amikor 1816-ban a későbbi Argentínát alkotó Rio de la Platai Egyesült Tartományok kikiáltották függetlenségüket, bejelentették igényüket a spanyolul Malvinnak nevezett szigetekre is. Telepet 1828-ban sikerült létrehozniuk. Ezt 1831-ben az Egyesült Államok bombázta szét, mert a sziget kormányzója, Luis Vernet lefoglalta fókavadászhajójukat. Ekkor érkeztek vissza a britek, akik 1833-ban kolonizálták újra a területet, azóta folyamatosan fenntartva szuverenitásukat.
Argentína azt állította, hogy még Spanyolországtól örökölte a partjaitól 460 kilométerre található szigetek feletti jogot, a britek viszont arra hivatkoznak, hogy a szigetek háromezer lakója nagyrészt brit, és nem is akar elszakadni Nagy-Britanniától.
Az 1976 óta hatalmon lévő junta a legsúlyosabb válságát élte meg, amikor a brit flotta vezetésének döntése a déli Atlanti-óceánon szolgáló egyetlen hajójuk, az Endurance visszavonásáról váratlan lehetőséget teremtett a Falkland-szigetek megszállására, és az argentin nacionalizmus feltüzelésére. Ráadásul Nagy-Britanniában partnerre is találtak, hiszen az 1979-ben hatalomra került Margaret Thatcher kormánya szintén gazdasági válsággal és társadalmi elégedetlenséggel birkózott. (A Falklandi-háború eseményeiről a Tegnapi Újság vonatkozó posztjaiban olvashat bővebben itt, itt és itt>>>)
Miután Argentína 1982. április 2-án lerohanta és megszállta a Falkland-szigeteket, a britek először az HMS Conqueror atom-tengeralattjárót, majd április 5-én a fő csapásmérő erőt jelentő flottát is útnak indították Nagy-Britanniából. A végül 43 hadihajóból és ezek kísérőhajóiból álló flotta érkezése azonban hetekbe telt, és a britek első akciója a Dél-Georgia-sziget visszafoglalására katasztrófába torkollt, amikor a kommandósokat szállító helikopterek közül kettő is lezuhant a rossz időben április 21-én.
A britek a legnagyobb város, Stanley repülőterének bombázásakor utántöltési nehézségekbe ütköztek, de május 2-án a HMS Conqueror elsüllyesztette a Belgrano argentin cirkálót. Ezen a napon haltak meg a legtöbben a háborúban, 320-an vesztették életüket a hajó elsüllyesztésekor, ami vitákat is váltott ki Nagy-Britanniában. Mindenesetre az argentin hajó lett az egyetlen a történelemben, amelyet atom-tengeralattjáró süllyesztett el.
Két nappal később ugyanakkor fény derült a második világháború óta alapvetően sértetlen brit flotta sebezhetőségére is, amikor máig vitatott körülmények között a flotta élvonalához tartozó Sheffield rombolót eltalálta egy argentin vadászbombázóról kilőtt Exocet rakéta. A támadás helyrehozhatatlan károkat okozott a hajóban, ezért a haditengerészet végül hat nappal később elsüllyesztette a teljesen kiégett hajótestet. A britek hajóit a következő hetekben is hatékonyan tudták támadni az argentinok.
A britek a haditengerészeti előkészítés után végül május 21-én szálltak partra a Falkland-szigeteken, a San Carlos-öbölben, háromezer emberrel. Miközben csapataik megkezdték az előrenyomulást Stanley felé, a britek 1982. május 25-én két hajót is vesztettek. Az egyik a fegyverzet nélküli Atlantic Conveyor szállítóhajó volt, a másik viszont az HMS Coventry, a flotta egyik legmodernebb 42-es típusú rombolója, amely a legtöbb ellenséges vadászgépet lőtte le a háború alatt. Ugyanakkor a Conveyor elvesztése is fájó volt, a csapatszállító Chinook helikopterekből csak egyet sikerült megmenteni, ez pedig azt jelentette, hogy a brit katonák a tervezettnél lassabban juthattak csak el Stanley-hez.
Ennek ellenére végül komolyabb ellenállás nélkül haladtak a legnagyobb település felé. A háború legfontosabb szárazföldi csatájában május 28-29-én Goose Greennél tizenhét brit és ötven argentin katona halt meg, a britek több mint ezer hadifoglyot ejtettek. Az argentinoknak sikerült lelőniük két csapatszállító helikoptert, de a britek véres harcok árán megszerezték a Stanley fölé magasodó, stratégiailag fontos hegyeket, majd a brit utánpótlás érkezése után június 14-én közel tízezer argentin katona tette le a fegyvert, amikor Mario Menendez tábornok megadta magát.
Az argentin erők veresége a június 17-én lemondott Leopoldo Galtieri tábornok által vezetett katonai junta bukásához vezetett, a diktátort később be is börtönözték a háború alatt tanúsított hozzá nem értés vádjával. Brit oldalról Margaret Thatcher népszerűsége jelentősen megugrott a háború után, és a konzervatívok földcsuszamlásszerű győzelmet arattak az 1983-as választásokon.
A háború a britek győzelmével zárult, a szigetek továbbra is a fennhatóságuk alá tartoznak, de az argentin politikában jellemzően belpolitikai vagy gazdasági nehézségek idején időről időre újra előveszik a szigetek hovatartozásának kérdését. Tíz év növekedés után Argentína megint nehéz időszakot él át, az infláció a BBC szerint hivatalosan 7, de közgazdászok becslése szerint a 22 százalékot is elérhet. Nem véletlen, hogy a harmincadik évfordulóhoz közeledve Cristina Fernández de Kirchner argentin elnök újból hangsúlyozta az ország igényét a szigetekre.
Miközben a britek jelentős erőkkel tudnának a szigetek megsegítésére sietni, és a Guardianben közölt felmérés szerint az Egyesült Királyság lakóinak többsége akár a háborút is támogatná a Falkland-szigetek védelmében, Argentína visszavett katonai kiadásaiból, és lényegében az 1982-ben használt repülőit tudná újból bevetni.
Argentína éppen ezért sokkal inkább diplomáciai eszközökkel próbál meg nyomást gyakorolni, hogy a brit kormány kezdjen tárgyalásokat a szigetekről. Keményen támadták a szigetek körül indított brit olajfúrásokat, és azzal is vádolják a briteket, hogy imperialista megszállóként viselkednek. Több dél-amerikai országnál is sikerült elérniük, hogy ne engedjék kikötni a falklandi hajókat, emellett az egyik legnagyobb argentin kikötőben két brit hajót is elutasítottak, amiért előtte a Falkland-szigeteknél is megálltak.
A britek az elmúlt hónapokban a térségbe küldték a flotta egyik legmodernebb rombolóját, a HMS Dauntless-t, és még Vilmos herceg is az évfordulóhoz közeledve teljesített hathetes szolgálatot helikopterpilótaként a Falkland-szigeteknél, aminek szimbolikus jelentősége volt. David Cameron miniszterelnök a retorikai csatározás részeként gyarmatosító hozzáállással vádolta az argentinokat, egyben úgy vélte, hogy gazdasági blokád alá próbálják vonni a szigeteket. Cameron az április 2-i beszédének kiszivárgott részletei szerint újból megerősíti eltökéltségüket a falklandiak mellett, akik egészen addig élvezik támogatásukat, amíg britek akarnak maradni.
A Falkland-szigetek a jelek szerint továbbra is ütközőpont marad majd Argentína és Nagy-Britannia között, ugyanakkor a konfliktus fegyveres kiéleződésére harminc évvel a háború után már nem kell számítani. A háború örökségeként azonban több mint húszezer argentin akna maradt Stanley, Port Howard és Goose Green környékén. A területek aknamentesítése a mai napig tart.