Index Vakbarát Hírportál

Pápai feddés renitens papoknak

2012. április 5., csütörtök 15:20

Vizitáció

– Ministránskodunk, ministránskodunk? – kérdezte viccesen a városból odalátogató püspök a misére öltözködő fiúkat a paplakban.
– Igen, püspök bácsi – felelték viccesen a gyerekek.

(MG)

A pápa élesen kikelt egy szakadár osztrák papcsoport ellen, akik a katolikus egyház legfontosabb tételeit kérdőjelezték meg. A pápa a nagycsütörtöki misén, a Vatikánban kijelentette, hogy nem tűri az engedetlenséget. A beszámolók szerint az egyházfő szokatlanul élesen fogalmazott – írja a BBC.

A pápa megjegyzése a Pfaffer-kezdeményezés nevű osztrák papcsoportnak szólt, akik a papi nőtlenség ellen és a nők pappá szentelése mellett is felemelték a szavukat. Tavaly júniusban a mintegy 2000 osztrák pap tíz százaléka írta alá a régóta esedékes reformokat, valamint a nők és a házas emberek pappá szentelését sürgető kezdeményezés nyilatkozatát.

A pápa a szent Péter-bazilikában tartott misén kijelentette, tudja, hogy a papok jót akarnak és az aggodalom vezérli őket, de az engedetlenséget nem tartja járható útnak.

XVI. Benedek elutasította a nők pappá szentelését, mivel elődje, II. János Pál visszavonhatatlan dekrétuma szerint arra az egyház nem kapott felhatalmazást Istentől. Nagycsütörtökön a katolikus papok hagyományosan megújítják a felszenteléskor tett esküjüket, aminek része a cölibátus fogadalma is.

Rovatok