A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erők több mint 100 embert végeztek ki rövid úton az utóbbi hetekben a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet összesítése szerint. Ezek csak a bizonyított esetek, még több más – egyelőre ellenőrzésre váró – bejelentés is akad.
A HRW-hez legkevesebb 85 polgári személy meggyilkolásáról jutott el részletes beszámoló: március 3-án a Szíria középső részén lévő Homszban 25 embert mészároltak le házkutatások során, március 11-én az északnyugati Idlíb városának egyik mecsetjében 13 emberrel végeztek , március 11-én és 12-én pedig Homsz több kerületében 47 embert, többségükben nőket és gyermekeket öltek meg.
A HRW jelentés beszámol arról is, hogy a kormányerők a jelzett időszakban felkoncoltak 16 ellenzéki fegyverest is, miután elfogták vagy megsebesítették őket. A jogvédő szervezet félelmei szerint hivatalosan vagy nem, de a „nem ejtünk foglyokat” gyakorlata nyert teret.
Az áldozatok növekedésének a Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja, által pártolt béketerv és tűzszüneti megállapodás vethetne véget, de el-Aszad új követelésekkel állt elő, azután, hogy egyszer már elfogadta a tervet. Damaszkusz a szíriai hadseregnek a városokból és falvakból történő kivonásához most azt követeli hogy az ellenzék szavatolja írásban, hogy leteszi a fegyvert.
A lázadók vasárnap elutasították az írásos garanciát, hiszen a hétvége során aktivisták szerint újabb 180 ember halt meg, de közölték, hogy tartják magukat a tűzszüneti megállapodáshoz. A szír lázadók szerint Damaszkusz csak az időt húzza, az egész követelés egy csel, és mivel ők egyébként sem ismerik el az Aszad-rezsimet, ezért sem hajlandóak garanciákat adni.
A harcok hétfőn is folytatódtak, a hadsereg heves támadásokat indított az északi Aleppó és a keleti Deir-Ezzór tartományban. Helyi aktivisták szerint az ország középső részén lévő Hama tartományban erős tüzérségi támadás érte al-Latmana várost, és legalább harmincan meghaltak. Az interneten közzétett felvételeken azt látni, hogy egy összedőlt ház romjai alól embereket húznak ki, és valaki azt kiáltja, hogy még legalább ötvenen vannak a törmelék alatt.
Tovább növelte Szíria nemzetközi elítélését, hogy a szír erők két helyen is átlőttek a török határon. Az egyik támadás megölt egy libanoni tévéoperatőrt, két társát pedig megsebesítette, a másik pedig, amely egy befogadótábort ért, három újabb sebesülést okozott.
A szíriai hadseregnek keddre kellene elhagynia a városokat és falvakat, majd két napon belül lépne életbe a tűzszünet, de ha el-Aszad megmakacsolja magát, akkor tovább folytatódhatnak a harcok és ez újabb halálesetekhez vezethet. Az ENSZ becslése szerint a több mint egy éve tartó szíriai összetűzések áldozatainak száma jelenleg meghaladja a 9 ezret és több ezer menekült hagyta el az országot.