Index Vakbarát Hírportál

Günter Grass diktatúrának nevezte Izraelt

2012. április 11., szerda 20:32

Diktatúrák működésmódját idéző eljárásnak tartja Günter Grass az izraeli belügyminisztérium ellene elrendelt beutazási tilalmát.

Az irodalmi Nobel-díjas német írót vasárnap nyilvánították nemkívánatos személynek a zsidó állambanegy verse miatt, amelyben Izraelt bírálta. A szerző a Süddeutsche Zeitung csütörtöki számában reagál a lépésre. Kommentárjának előzetesen közzétett részlete szerint Grass megjegyezte: eddig csak az egykori NDK-ból tiltották ki, és a nyolcvanas évek végén az akkori Burmából. Mindkét ország diktatúra volt, "most pedig egy demokratikus ország, Izrael állam belügyminisztere büntet engem beutazási tilalommal, olyan indoklással, amelynek hangneme (Erich) Mielkét (az egykori NDK állambiztonsági hatósága, a Stasi vezetőjét) idézi".

Grass az iráni konfliktus témáját feldolgozó, Amit el kell mondani című prózaversében arról írt, hogy Izrael "nukleáris potenciálja" egyre nagyobb és ellenőrizetlen. A zsidó állam így veszélyezteti az "egyébként is törékeny világbékét", amit feltétlenül el kell mondani, mert előfordulhat, hogy "holnap már késő lesz". Iránra utalva azt írta, hogy Izrael egy olyan országra mérhet csapást, ahol "egyetlen egy atombomba létét" sem sikerült bizonyítani.

A vers az előző héten szerdán jelent meg, és világszerte heves reakciókat váltott ki. Többen antiszemita megnyilvánulásnak minősítették az alkotást, és voltak, akik védelmükbe vették a szerzőt, hangsúlyozva, hogy a zsidó állam politikájának bírálata nem feltétlenül Izrael-ellenesség.

Rovatok