Index Vakbarát Hírportál

Gulyás szerint aggályos Tóásó helyzete

2012. május 14., hétfő 20:37

Aggályosnak tartja a bolíviai börtönben fogvatartott Tóásó Előd helyzetét Gulyás Gergely, a parlament emberi jogi bizottságának fideszes alelnöke. A képviselő a dél-amerikai országban járt a napokban, majd arra a megállapításra jutott, hogy Bolívia sem a saját törvényeit, sem a nemzetközi megállapodásokat nem tartja tiszteletben Tóásó ügyében – magyarázta az eju.tv bolíviai hírportálnak.

Gulyás Gergely egyértelműnek nevezte, hogy a bolíviai hatóságok nem tartják tiszteletben Tóásó Előd jogait. A parlament 2010-ben visszamenőleges hatállyal 18 hónapról 36 hónapra növelte az előzetes letartóztatás időtartamát, ami hátrányosan érintette a fogvatartott férfit. Ráadásul az eljárás még el sem kezdődött ellene, noha a törvény értelmében a feljelentést követő három éven belül be kell fejezni a pert – emlékeztetett a politikus. Gulyás azt is kijelentette, hogy szerinte a Tóásó Elődről rendelkezésre álló információink alapján meggyőződése, hogy a férfi nem azért utazott Bolíviába, hogy ott egy terroristacsoport tagja legyen. Ugyanakkor leszögezte, hogy a magyar kormány nem kíván semmilyen formában és semmilyen koncepció alapján beavatkozni bolíviai belügyekbe. Általános álláspontja azonban az, hogy minden hasonló esetben be kell tartani a nemzetközi jog szabályait, Magyarországnak pedig szoros figyelemmel kell követni a külföldön letartóztatott magyar állampolgárok sorsát.

Tóásó Elődöt bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz városban fogták el, miután lelőtték a bolíviai-magyar-horvát állampolgár Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A bolíviai hatóságok szerint, egy "terrorista csoportot" számoltak fel, amely többek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.

Rovatok