Index Vakbarát Hírportál

DSK-t már nőgyűlölettel is vádolják

2012. május 23., szerda 06:20

Újabb vádponttal bővítette polgári keresetét Dominique Strauss-Kahn, a Világbank a botrányba belebukó volt igazgatója ellen az a New York-i szobalány, akit a bankvezér állítólag orális szexre kényszerített. Nafissatou Diallo legújabb vádja szerint DSK nőgyűlölő.

"Az alperes azért követett el erőszakos bűncselekményt a felperes ellen, mert ő nő, s az alperes, legalábbis bizonyos mértékben, gyűlöletet táplál a nők iránt" - áll az módosított keresetben, amelyet helyi idő szerint kedden nyújtottak be egy bronxi bíróságon Dialló ügyvédjei, hivatkozva egy, New Yorkban hatályos jogszabályra, amely oltalmazza a nemi indíttatásból elkövetett bűncselekmények áldozatait.

Diallo jogi képviselői szerint a kereset bővítésével könnyebb lesz a bíróság elé tárni Strauss-Kahn múltbeli szexügyeit, amelyeket a bíró amúgy a tárgyhoz nem tartozónak minősíthet és elutasíthat.

Strauss-Kahn ellen tavaly büntetőeljárás is indult, ám a vádakat Diallo szavahihetőségének megkérdőjeleződése után ejtették. A New York-i Sofitel szálloda volt szobalánya ezután magánvádas keresetet nyújtott be, meg nem határozott összegű kártérítést követelve az általa brutálisnak és szadistának nevezett, tavaly májusban elkövetett támadás miatt.

Rovatok