Index Vakbarát Hírportál

Évek óta először járt az utcán a thai király

2012. május 25., péntek 14:42

Pénteken IX. Ráma thai király évek óta először lépett az utcára, akit ezrek vártak Bangkokban és Ajutthaja történelmi főváros közelében. A 84 éves Bhumibol Aduljadezs csaknem három év után lépett először alattvalói közé.

Bhumibol korábban évtizedeken át aktívan dolgozott az ország szegényeinek megsegítésén, de szinte teljesen eltűnt a közéletből azóta, hogy 2009 szeptemberében – a palota szerint tüdőgyulladás miatt – kórházba vitték.

IX. Ráma azóta sokat betegeskedett, és a bangkoki Sziriradzs kórház királyi szárnyában élt. Szobáját csak ritkán hagyta el, és akkor is csak kerekes székben.

Bhumibol most katonai egyenruhát viselve hagyta el a kórházat – szintén tolószékben –, majd egy fehér járműben feleségével és egyik lányával hajtott végig az utcákon, ahol zászlót lengető tömegek várták.

A király kórházba kerülése egybeesett a Thaiföldet megrázó politikai botránysorozattal, amelynek során a felek szembenállása gyakran erőszakba torkollott. Bhumibol megjelenése sokak szerint biztosítja a nyugalmat, és megmutatja, hogy az ázsiai ország lakói még mindig szeretik az uralkodót.

IX. Ráma 1946 óta áll Thaiföld élén, ezzel ő a világ legrégebben trónon lévő királya.

Thaiföld alkotmányos monarchia, az alkotmány értelmében az uralkodónak kevés közvetlen hatalma van, legfontosabb szerepe a nemzeti identitás és egység megtestesítése valamint a thai buddhizmus védelmezése. Noha a király közölte, hogy nem tekinti magát bírálhatatlannak, a rendőrség minden feljelentés alapján köteles vizsgálatot indítani, mert az uralkodó kritizálása vagy kigúnyolása bűncselekménynek számít, melyet szigorúan be is tartatnak.

2009-ben egy ausztrál író három évet kapott, amiért megsértette regényében a királyt, két évvel korábban pedig 75 év helyett csak tíz év börtönre ítélték azt a svájci férfit, aki részegen összefirkálta IX. Ráma portréit.

Rovatok