1962. május 31-én végezték ki Adolf Eichmannt, a holokauszt egyik legfőbb kitervelőjét és irányítóját. A szovjet megszállásig Magyarországon, egy rózsadombi zsidó villából intézte a deportálásokat. A háború után több országban évekig bujkált, de a Moszad nagy erőkkel kutatta, és végül elfogta. Utolsó napjait Izraelben töltötte, akasztása után a hamvait pedig a Földközi-tengerbe szórták. Így menekült országokon át a holokauszt egyik agya a felelősségre vonás elől.
Pontosan ötven évvel ezelőtt, 1962. május 31-én éjjel akasztották fel Izraelben. A hivatalos orvos szakértő éjfél előtt két perccel állapította meg a halált. Egy órával később a holttestet elhamvasztották, és a maradványait hajnali 3:45-kor egy rendőrségi hajóról nemzetközi vizeken a Földközi-tengerbe szórták. A hamvaitól azért váltak meg itt, hogy elkerüljék azt, hogy a sírhelye vagy az ország, ahol a maradványaitól megváltak, náci zarándokok célpontja legyen.
Izraelben eddigi fennállása alatt ez volt az egyetlen hivatalos kivégzés.
A holokauszt egyik legfőbb kidolgozója és irányítója, Karl Adolf Eichmann lutheránus családba született a németországi Solingenben. Miután anyja 1914-ben meghalt, a második leghíresebb Adolf családja Linzbe költözött, és az ifjúkorát a Führerhez hasonlóan itt töltötte.
Eichmann 1932-ben lépett be az NSDAP-be. 1935-től a német titkosszolgálatnál a zsidó ügyek felelősévé nevezték ki. 1937-ben Palesztinában tanulmányozta a zsidók kitelepítésének lehetőségeit. 1938-tól ő szervezte meg az osztrák, a cseh és a német zsidók kényszer-kitelepítését. Jó szervezőkészségének és ideológiai elkötelezettségének köszönhetően Reinhard Heydrich felkérésére 1941-től a Birodalmi Biztonsági Főhivatal zsidóügyi osztályának vezetőjeként a deportálások irányítója lett. 1944 márciusától a magyar hatóságokkal közösen szervezte a magyar zsidóság gettósítását és deportálását. Ekkor a II. kerületi Rózsadombon lakott.
Az Apostol utca 13. alatti épületet Alpár Ignác (született: Schöckl Ignác), a dualizmus egyik legsikeresebb és legkeresettebb műépítésze tervezte Neuschlosz Ödönnek 1898-ban.
A Hegyvidéki napló blogon Ungváry Krisztián számolt be arról, hogy miután 1944. március 19-én Magyarországot megszállták a németek, a Gestapo és az SD (Sicherheitsdienst, azaz Biztonsági Szolgálat) a Karthauzi utca és az 1945 előtt Evetke, ma Melinda utca több, nagyrészt zsidó építészek által tervezett szállodáját elfoglalta. Ungváry kifejtette, hogy pár nappal később Adolf Eichmann is megérkezett, és berendezkedett az Apostol utca 13. alatti Aschner Lipóttól elrabolt villában, amelynek kertjében egyszer személyesen végzett egy munkaszolgálatossal, mivel az egy fáról megevett egy barackot.
Rojkó Annamária Aki a korát megelőzte című Aschnerről szóló könyvében azt írja, hogy a villában ételhordó lift és fridzsider is volt. (Aschnert egyébként a megszállás után Mauthausenbe hurcolták, ahonnan az általa alapított Tungsram tulajdonosai szabadították ki 100 ezer frankos váltságdíjjal.)
A villában a mai napig fagaléria található.
Parancsmegtagadás és félelem a fronttól
Eichmann vakon hitt Hitler elveiben. Amikor 1945-ben Heinrich Himmler – látva, hogy a háborút elbukják – arra utasította, hogy állítsa le a zsidók megsemmisítését és tüntesse el az Endlösung bizonyítékait, Eichmann felháborodott a fordulaton, és a parancs ellenére folytatta a munkáját Magyarországon.
Visszaemlékezésében azt írta, hogy nem bánt meg semmit: "Hitler olyan mértékben tehetséges volt, hogy ezt az emberek is észrevették. Én is elismerem őt, és továbbra is megvédem. Saját magamat nem fogom megalázni, bűnbánatot semmilyen szinten nem tanúsítok. A legőszintébben vallom, hogy ha 10 millió zsidót öltünk volna meg, ahogyan azt a statisztikák jósolták 1933-ban, akkor azt mondhatnám, istenem, megsemmisítettük az ellenséget."
Az utolsó évben azon is sokat ügyködött, hogy ki ne küldjék a frontra. Mivel egy éve tartalékos Untersturmführer volt a Waffen-SS-ben, és a végén Hitlernek minden hadra fogható emberre szüksége volt, nagy erőkkel dolgozott azon, hogy maradhasson.
Amikor a szovjetek megszállták Magyarországot, Eichmann Bécsbe menekült, ahol a családja egy régi barátjával, Ernst Kaltenbrunnerrel találkozott, akinek a tanácsára lépett be annak idején a pártba. Kaltenbrunner nem akart neki segíteni, mondván: a zsidók megsemmisítésében játszott különösen fontos szerepe miatt a Szövetségesek kiemelt fontosságú célpontként kezelik. A sors iróniája, hogy Kaltenbrunnert végül 16 évvel élte túl Eichmann.
Náciszöktetés
Az amerikai hadsereg fogságába került, de sikerült eltitkolnia a valódi személyazonosságát, és Otto Eckmannként mutatkozott be. 1946 elején meg is szökött, és néhány évig egy eldugott északnémet faluban bujkált Otto Henninger néven, mint favágó. Amikor az őt alkalmazó cég csődbe ment, alkalmi munkákból élt. 1948-ban megkapta az engedélyt, hogy Argentínába menjen, de egy darabig még meghúzta magát.
1950-ben menekültként érkezett Olaszországba Riccardo Klement álnéven, ahol egy ferences rendi szerzetesen keresztül eljutott Alois Hudal püspökhöz. Ő volt az, aki az első menekülő útvonalakat tervezte meg a tengelyhatalmak bukott üldözötteinek. Hudal egy Genfben kiállított vöröskeresztes útlevelet és vízumot szerzett Eichmannak Argentínába. Eichmann 1950 júliusában hajóval utazott ki.
Buenos Aires környékén – ahova a családja is követte – a következő tíz évben alkalmi munkákat vállalt: gyári felügyelőtől vízépítő mérnökön át nyúltenyésztőig minden volt.
A falazó nyugat
2006-ban korábbi CIA-iratokból kiderült, hogy a német hírszerzés már 1958-ban beszámolt arról, hogy Eichmann (Clemens fedőnéven) 1952 óta Argentínában élt. Ennek ellenére az USA és Németország – más volt náci vezetőkhöz hasonlóan – nem próbálta meg letartóztatni, mert az diplomáciai botrányokhoz vezetett volna. Konrad Adenauer, az NSZK első kancellárja például attól is tartott, hogy Eichmann leleplezheti Hans Globkét, a kancellár nemzetbiztonsági tanácsadóját, aki 1935-ben segített Eichmannak a nürnbergi zsidótörvények előkészítésében. A nyugatnémet kormány kérésére a CIA a Life magazinra is nyomást gyakorolt: arra utasította a lapot, hogy Eichmann náluk lévő emlékirataiból töröljék a Globkére vonatkozó részeket.
Izrael eddigre az eredménytelen nyomozás hatására egy időre felhagyott Eichmann kutatásával.
Az igazi Becstelen Brigantyk
Az állam 1948-as megalakulása után egy évvel hozta létre a Moszadot. Ekkor a titkosszolgálat legfontosabb feladatai közé tartozott azoknak a nácivadászoknak a megszervezése, akik az egész világon felkutatták és elfogták vagy likvidálták a bujkáló nácikat. Az '50-es években több holokauszttúlélő csatlakozott hozzájuk.
Saját állítása szerint Simon Wiesenthal élesztette újra az Eichmann után kutatókban a reményt, amikor egy levelet talált, amiben egy osztrák bárónak egy Buenos Airesben élő barátja az alábbiakat írta németül: "Láttam azt a mocskos disznó Eichmannt. Buenos Aires közelében lakik, és egy vízműnél dolgozik". Ez alapján már tudták, hol kell keresni, és Eichmann azon bukott le, hogy más nevet vett fel, mint a felesége és a gyerekei. A Moszad akkori vezetője szerint viszont Wiesenthalnak semmilyen szerepe nem volt az ügyben.
1959-ben a Moszad már tudta, hogy hol bujkál Eichmann, és egy éven át megfigyelték. Izrael utasításba adta, hogy fogják el, és vigyék haza, hogy bíróság elé állíthassák a háborús bűneiért. Az elfogáskor két Moszad-ügynök rávetette magát, és egy kocsiba tuszkolták, amit a nemrég elhunyt Cví Ahoróni vezetett. Ő volt az első ember, akinek a Harmadik Birodalom fő hóhérja felfedte magát. Ezután kilenc napig tartották fogva, végül bedrogozták, és légiutas-kísérőnek öltöztetve felcsempészték egy gépre, amivel Izraelbe szállították.
Akasztják a hóhért
1961. április 11-én Jeruzsálemben bíróság elé állították. A vádat Gideon Hausner, Izrael állam főügyésze képviselte. Eichmann beismerte bűnösségét, de megbánást nem tanúsított. 1961. december 15-én kötél általi halálra ítélték, és az ítéletet 1962. május 31-én hajtották végre.
Az Adolf Eichmannhoz hasonló háborús bűnösök örökségét talán az ítéletet végrehajtó 23 éves börtönőr visszaemlékezése ábrázolja a legjobban: „Nem tudtam, hogy akasztáskor a holttestbe a fulladás miatt levegő szorul. Felmásztam, hogy levágjam a kötélről, láttam az élettelen arcát, és a merev tekintetet, amint engem bámul. Mikor megragadtam a derekánál, kiszorítottam a levegőt a testéből, ekkor egy erőteljes baaa hang hagyta el a száját, a testen lévő összes vér pedig az arcomba fröcskölt. Az volt az első gondolatom, hogy fel akar falni. Remegtem a félelemtől."