Index Vakbarát Hírportál

Ausztrál ügyvédet tartanak fogva Líbiában

2012. június 10., vasárnap 10:42

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elnöke és az ausztrál kormány is követeli annak az ausztrál ügyvédnőnek a szabadon bocsátását, akit csütörtökön tartóztattak le a líbiai hatóságok három másik munkatársával együtt. A letartóztatott személyeket az ICC Szeif al-Iszlám Kadhafi, a tavaly megöld diktátor fiának védelmére rendelte ki. Szíria szerint azonban Melinda Taylor olyan dokumentumokat adott át Szeifnek, ami sértheti az ország államérdekeit, valamint a külföldön élő szírek jogait.

A Herald Sun értesülései szerint az ausztrál külügyminisztérium legfrissebb közleménye szerint a kormány közelről kíséri figyelemmel az ügyet és felvette a kapcsolatot Taylor asszony családjával. „Az ausztrál konzul igyekszik kapcsolatba lépni Taylorral, és szeretné tisztázni a fogva tartásának körülményei a tripoli kormánnyal” – nyilatkozta a külügyi szóvivő.

Szang Hjun Szong, az ICC elnöke úgy nyilatkozott: „Nagyon aggódunk a munkatársainkért, és aggályosnak tartjuk, hogy nem léphetünk velük kapcsolatba. Arra kérem a líbiai hatóságokat, hogy haladéktalanul tegyenek meg minden szükséges intézkedést annak biztosítására, hogy szabadon engedjék őket.” Az elnök hozzátette, az ICC munkatársai diplomáciai mentességet élveznek munka közben.

A Nemzetközi Bíróság úgy tudja, Melinda Taylor jelenleg házi őrizetben van.

Rovatok