Index Vakbarát Hírportál

Nicaraguai konkurense lehet a Panama-csatornának

2012. június 16., szombat 17:28

Gyakran emlegetett, bár soha meg nem valósított tervvel állt elő Nicaragua: csatornát kíván építeni az Atlanti- és a Csendes-óceán között, amelynek bevételei segítenének a rohamosan terjedő szegénység leküzdésében.

A szakemberek által kevéssé valósnak tartott, 30 milliárd dollár értékűre becsült terv már a 20. század elején felmerült, de végül amerikai geopolitikai megfontolásokból a néhány száz kilométerre délebbre fekvő Panama javára döntöttek. "Földrajzi fekvését kihasználva Nicaragua történelmi törekvését szeretné megvalósítani" a két óceánt összekötő második csatorna megépítésével - mondta Jaime Incer, az elnöki hivatal illetékese.

Daniel Ortega elnök baloldali kormánya a múlt héten nyújtott be a parlamentbe egy törvénytervezetet egy több mint 200 kilométer hosszú csatorna tíz éven belüli felépítéséről hat lehetséges vonalat vázolva. A kormány közös állami és magánbefektetéssel képzeli el a beruházást, az államnak 51 százalékos tőkerészesedése lenne a csatornában. Incer szerint hat ország – Kína, Venezuela, Brazília, Oroszország, Japán és Dél-Korea – érdeklődött a terv iránt.

Megfigyelők azonban szkeptikusak a tervet illetően, szerintük ugyanis a világgazdasági válság és a Nicaraguában uralkodó jogi bizonytalanság miatt korai a beruházás. Mások szerint ezzel kívánják elterelni a lakosság figyelmét az ország belső problémáiról. "Nehéz elképzelni, hogy ebből a közeli években konkrét beruházás legyen. Európában recesszió van, Japánban is, Kínában megszűnőben a növekedés és Oroszországban (amelyet Nicaragua a projekt legnagyobb beruházójának tekint), nyomott a gazdasági helyzet" – mondta José Pallais jogász, volt parlamenti képviselő.

A helyi hatóságok szerint Nicaraguában minden feltétel megvan a Panama-csatorna konkurensének megépítéséhez, a meglévő csatorna "nem elegendő" a szükségletek kielégítéséhez. Az 1914-ben megnyitott Panama-csatornán jelenleg hatalmas bővítési munkák folynak. Amióta 1999-ben az Egyesült Államok visszaadta Panamának, a 80 kilométer hosszú csatorna, amelyen a világkereskedelem 5 százaléka halad át, több mint 6 milliárd dolláros jövedelmet biztosított az országnak.

Alberto Aleman, a Panama-csatorna ügyvezető igazgatója nem aggódik, szerinte a csatorna versenyképes, és minden beruházási tervet kedvezőnek vélt a térségben. Costa Rica viszont, amellyel Nicaragua több mint egy évszázada konfliktusban áll egy határfolyó használata miatt, túlméretezettnek nevezte a tervet, és magyarázatot követelt a jövőbeli csatorna elhelyezkedésével kapcsolatban.

Rovatok