A csütörtök-pénteki EU-csúcson megtették az első lépést az eurozóna vezetői a föderáció felé. Pontosabban megtervezték az első lépésüket. Magyarország itt kívülálló, és a magyar miniszterelnök szuverenitása védelmével tüntetett. A délieknek viszont szolidaritás kell.
Óriási várakozások előzték meg a csütörtök délután kezdődött EU-s csúcsot, és ugyan az világos volt, hogy nagyon nagy dolgot nem mondanak most ki a tagállamok vezetői, azért mégiscsak elkötelezték magukat az integráció erősítése felé. Hogy baj-e, hogy ez óriási viták árán volt csak lehetséges, és mennyire szólt az aktuális kényszerhelyzetnek, vagy mennyire jelent hosszabb távú elköteleződést, az csak jó sokára derül ki.
A Justus Lipsius nevű brüsszeli palotában megint piaci alkudozás ment a tagállamok között, menet közben módosítgatták a programot, megint voltak, akik reggel fél ötig tárgyaltak, hogy aztán másnap 10-kor már folytassák, és megint nincs egy mondattal elmagyarázható eredmény. De mégis történtek fontos dolgok. És ami történt, az lényegében úgy alakult, ahogy azt a föderációvá fordulás barátai akarták.
Ahogy azt már a csúcs előtt és alatt is magyaráztuk, a fő kérdés az volt, hogy működik-e az alku: szolidaritásért adnak-e szuverenitásukból a tagállamok? Vagyis védelemért – ami a mostani válságban konkrétan sok pénzt jelent – lemondanak-e arról, hogy ügyeiket önállóan intézzék a nemzeti kormányok. Az eredmény az lett, hogy újabb lépések mellett kötelezték el magukat ezen az úton a tagállamok.
A legnagyobb vita abból lett, hogy a spanyol és az olasz kormányfők közölték: muszáj, hogy kapjanak valamit, mert olyan magasak már állampapírjaik kamatai, hogy össze fognak omlani, és maguk alá temetik az eurót. A németek és a hollandok viszont jelezték: nincs közös áldozat, előbb beszéljenek arról, hogyan lesz szoros brüsszeli felügyelet, szigorú szabályrendszer.
Ez kimondottan az eurózónát érintő téma, és ezért úgy volt sokáig, hogy a tárgyalásnak ezen kínos témái péntek ebéd után kerülnek napirendre, és akkor már csak a 17 zónatag vezetője marad, a többiek mehetnek haza. Azonban ez kockázatos terv volt, mert Angela Merkel német kancellárnak péntek délután ötkor már jelenése volt Berlinben, ahol a német parlamentnek szavaznia kellett két nagyon fontos EU-s ügyről: az ESM-ről és a fiskális unióról. (Az ESM az új mentőalap, amiből segíteni lehet a bajba jutott eurózónatagokon, és immár a hajnali döntés értelmében a zónabeli bankokon is. A fiskális paktum meg az a tagállami költségvetéseket felügyelő szerződés, amit a német erőltettek át az év elején. Utóbbi a GDP fél százalékában maximalizálja az államháztartási hiányt az eurózónában.)
Mario Monti olasz miniszterelnöknek ez a menetrend nagyon nem tetszett. Úgyhogy valamivel csütörtök éjfél után a zónán kívüli 10 ország vezetője mehetett aludni (szokás szerint a bolgár kormányfő távozott először, Boriszov utálhat éjszakázni), és a 17 zónatag gyűrte egymást hajnalig. Fél ötkor lett megegyezés.
A kompromisszumnak két fontos eleme lett. Az egyik, hogy az EU-s mentőalapok (EFSF, ESM) ezentúl adhatnak pénzt arra is, hogy az EKB-n (Európai Központi Bank) keresztül állampapírokat vásároljanak. Ez egy nagyon fontos lépés a tartozások szétterítése felé. Eddig ugyanis a mentőalapokból csak a kormányok kaphattak, kölcsönbe, szigorú feltételekkel és adósságállományuk növelésével. Akármennyire is berzenkednek a németek a közös kötvényektől, ez egy óvatos lépés mások adósságainak átvállalása felé.
Cserébe persze adni is kellett. Csak olyan ország esetében működhet ez, amelyek vállalják, hogy mindent betartanak az Európai Bizottság országspecifikus ajánlásaiból, és egyébként is, szigorú közös felügyelet alá helyezik költségvetésüket és gazdálkodásukat.
Vagyis nem lett nagy európai föderáció, de a rendszer kicsiben élesedhet, mert e modell szerint aki élni akar egy föderatív rendszer előnyeivel, annak a hátrányait is vállalnia kell. Persze rengeteg nyitott kérdés maradt még itt: mikor jön el az a helyzet, hogy kötvényvásárlással beavatkozik az EU? Meddig és hogyan vesznek kötvényeket? A részletek kidolgozása későbbre marad.
A másik nagyon fontos hajnali, csak a zónatagok által hozott döntés a bankunió előkészítéséről szólt. A bankunió egyrészt a mostani válságkezelés miatt fontos, másrészt viszont az első pontja annak a tervnek, amit erre a csúcsra rakott össze az EU négy vezetője. Utóbbi tervet Herman Van Rompuy tanácsi elnök, José Manuel Barroso bizottsági elnök, Mario Draghi EKB-elnök és Jean-Claude Juncker eurózóna elnöke rakták a tanács asztalára. Arról szól, hogy az eurózóna hogyan lépjen tovább föderatív irányba. Négy lépést javasoltak, amelyek közül az első éppen a bankunió.
A második a költségvetések összehangolása, a harmadik a gazdaságpolitikai unió (adótörvények is!), a negyedik pedig egy új politikai rendszer, hogy mindez demokratikus is legyen. A végső, hosszú távú cél a politikai unió. És miközben a tagállamok az év végére a terv részletes menetrendjének megírására kérték fel a négyeket, addig az első lépésről elvben meg is egyeztek.
A bankunió egyszerre jelentene egy közös bankfelügyeletet és közös betétgaranciát, sőt szanálási garanciát is. A mostani megegyezés arról szól, hogy ha sikerül megállapodni az év végéig, hogy tagállami hatáskörből a pénzintézetek felügyeletét áttegyék EU-s hatáskörbe, akkor az EFSF/ESM keretekből közvetlenül is lehet majd bankokat megsegíteni.
Utóbbi azért volna égetően fontos, mert a bankok válsága és a kormányok eladósodása egymást erősítő folyamat az eurózónában, és ezt az ördögi kört így meg lehetne szakítani.
A mostani válság megoldhatatlanságának egyik oka, hogy sok európai bank nagy gondban van, például az ír és a spanyol ingatlanlufik kipukkadása miatt. Ahol a bankrendszer bajban van, ott kevés a hitel, lassul a gazdaság. Ahol lassul a gazdaság, ott drágul az állampapírok kamata, mert a befektetők kevésbé bíznak az adott ország sikerében. És máris kész az új adósságválság, mert ahol a kormány eladósodik, ott tovább lassul a gazdaság, hiszen megszorításokra van szükség. Ugyanez fordítva is igaz, ahol az állam adósodik el először, ott meg a bankok kerülnek az állam miatt bajba. A bankuniótól azt lehet remélni, hogy ezt a kölcsönösségen alapuló spirált sikerül megállítani.
Viszont a csúcson az is kiderült, hogy a bankuniót az EU alapszerződése szerint nem lehet csak 17-es körben megcsinálni. Vagyis elvben a zónán kívülieknek is jóvá kell hagyniuk. Viszont várhatóan a zónán kívüliek kaphatnak majd mentességet a csatlakozás alól.
Orbán Viktor a csúcs után azt mondta, komoly egyeztetések kellenek itthon, hogy eldöntsük, akarunk-e csatlakozni. Orbán nyitva hagyta mindhárom lehetőséget: a csatlakozást, a kimaradást, de a vétót is. (A kimaradás és a vétó között az a különbség, hogy úgynevezett megerősített együttműködés keretében tagállamok egy csoportja köthet csak magukra vonatkozó szerződést, ha ezt a többiek hagyják. A vétó azt jelenti, hogy nem engednek ilyen különutasságot a kimaradók.)
Szó volt a csúcson a 2014-2020 közti EU-költségvetés alakulásáról. Itt Orbán saját elmondása szerint nagyon kemény volt. A tanácsi következtetésekből (a csúcs után kiadott hivatalos dokumentum) magyar nyomásra kimaradt, hogy a tanács tagjai üdvözlik az előrelépéseket ebben az ügyben. Mert az eddigi tervek ötödével csökkentették volna a Magyarországnak járó kohéziós alapokat. A csehekkel és a szlovákokkal a magyar EU-s diplomácia keményen küzd, hogy a kohéziós pénzek ne csökkenjenek. Ugyanakkor a nettó befizetők ennek nem örülnek. A csúcson arra jutottak, hogy december végéig meg kellene egyezni a költségvetésben.
A csúcs fontos döntése volt a növekedési paktum elfogadása. Ennek alapjairól a csúcs előtt a francia, a német, az olasz és a spanyol vezetők már külön megegyeztek. Úgy tűnt, hogy az EU gazdaságának lökést adó 120 milliárd eurós csomag simán átmegy majd, de pont itt találtak zsarolási pontot az olaszok és a spanyolok.
Ugyanis hiába értettek egyet azzal, hogy jó, ha az EU beruházásokat támogat, itt tudtak zsarolni, azt mondták, hogy amíg nem kapnak segítséget, addig blokkolják ezt a dolgot. Végül persze ez is átment. A csomag elvben 120 milliárd euró, de ez olyan 120 milliárd, amibe beleszámolják, hogy mennyi pénzt mozgatnak majd meg az EU gerjesztette beruházások. És a pénz legalább fele eddig is meglévő strukturális alapok átirányítása, átcímkézése, vagy el nem költött maradékok visszaforgatása. Ilyen értelemben sok a kétség, hogy ez tényleg alkalmas lehet-e az európai gazdaság érdemi megsegítésére.
A 120 milliárd eurós csomag részben az Európai Beruházási Bank tízmilliárd eurós tőkeemelését tartalmazza. A korábbi bizottsági számítások alapján ez mintegy 60 milliárd euróval növelheti a pénzintézet hitelkapacitását. Ezen felül mintegy 55 milliárd eurós beruházást eredményezhetne a strukturális alapok átszervezése a növekedés és munkahelyteremtés fokozására. Végül pedig 4,5 milliárd eurót hozhat közvetve a projektkötvények mihamarabbi bevezetése, amelyek segítségével transzeurópai közlekedési, energia- és szélessávú internetes hálózatokat lehet finanszírozni. Utóbbit kiegészítheti majd az Európai Összekapcsolási Eszköz 2014-re tervezett megalapítása, amellyel a Bizottság 50 milliárdot szánna erre a célra. (Bruxinfo)
A tanácsi következtetésekbe bekerült az is, hogy elfogadják a bizottság országspecifikus ajánlásait. Magyar igényre azonban ezt árnyalták azzal, hogy csak „általában” fogadják el. Ugyanis miközben épp ezen ajánlások maradéktalan teljesítése lesz a feltétele a közös kötvényvásárlásoknak, vagyis a közvetlen szolidaritásnak, addig a zónán kívüli Magyarország a rá vonatkozó ajánlások közül többről hallani sem akar. A két dolognak nincs közvetlenül köze egymáshoz, csak jelzi, hogy a szolidaritás és szuverenitás egymásnak feszülése mennyire mást jelent most az eurózónán belül és kívül.
Orbán Viktor világossá tette Brüsszelben, hogy nem fogadjuk el az adóügyi ajánlásokat (szektoriális adók helyett legyen vagyonadó), hatósági árasak maradnak a rezsiköltségek, és marad a plázastop is.
És miközben ennyi baj sújtja az EU-t, vannak, akik arra vágynak, hogy e klub tagjai lehessenek. A csúcson eldőlt, hogy Montenegró megkezdheti a csatlakozási tárgyalásokat.