Index Vakbarát Hírportál

Istenkáromlás miatt tartóztattak le egy pakisztáni kislányt

2012. augusztus 20., hétfő 00:00

A pakisztáni média beszámolója szerint a tizenegy éves, a Korán meggyalázásával vádolt kislányt azután tartóztatták le Iszlámábádban, Pakisztán fővárosában, miután feldühödött tömegek követelték a bezárását. A lányról tudni lehet, hogy tanulási nehézségei vannak; a tisztviselők szerint nem tudott rendesen válaszolni a rendőrség kérdéseire sem. A fenyegetések miatt a rendőrség védőőrizetbe vette a lány szüleit.

Dr. Paul Bhatti miniszter a BBC-nek azt nyilatkozta az eset kapcsán, hogy a lányról úgy tudják, mentális zavarai vannak, és valószínűtlennek tűnik, hogy szándékosan gyalázta volna meg a Koránt. A jelentések arról számoltak be, hogy a kislány egy zsák hulladékot cipelt, amiben néhány lap is volt a Koránból. Ez eleinte csak néhány embert bőszített fel, de később tömegek csatlakoztak hozzájuk. A rendőrség eleinte nem akarta letartóztatni a lányt, de mivel a tömeg azzal fenyegetőzött, hogy keresztények otthonát fogják felégetni, engedtek a nyomásnak, és őrizetbe vették. Bhatti szerint a környéken több mint hatszáz keresztény menekült él, jelenleg azon dolgoznak, hogy biztosítsák az otthonaik védelmét.

A jogi aktivisták sürgették, hogy Pakisztán változtassa meg a blaszfémiával kapcsolatos ellentmondásos törvényeit; ennek értelmében akárki életfogytiglani börtönbüntetést kaphat, ha meggyalázza a Koránt. A blaszfémiával vádoltak közül sokan nem érik meg a börtönbüntetést, mivel az erőszakos csőcselék még azelőtt végez velük, hogy sor kerülhetne a tárgyalásukra.

A változtatást szorgalmazó politikusokat szintén gyakran érik a mostanihoz hasonló atrocitások. Tavaly a kisebbségi törvényekért felelős minisztert, Shabaz Bhattit azért gyilkolták meg, mert hatályon kívül helyezte volna az istenkáromlással kapcsolatos törvényeket. Két hónappal a halála után meggyilkolták a pandzsábi kormányzót, Salman Taseert, aki szintén felszólalt az ügy kapcsán.

Rovatok