Index Vakbarát Hírportál

Az örmény elnök beszéde

2012. augusztus 31., péntek 21:40 | tizenegy éve frissítve

Szerzs Szargszján örmény elnök az ENSZ-tagállamok nagykövetei előtt arról beszélt, hogy az örmény nemzet soha nem bocsátja meg az azeri baltás gyilkos kiadatását és szabadon engedését.

Tisztelt nagykövetek,

Sajnos kivételes alkalomból hívtuk meg önöket az elnöki hivatalba. Mint bizonyára tudják, az azeri hadsereg egy tagját, aki megölte Gurgen Magaryan örmény tisztet, átadták Azerbajdzsánnak. Mint arra figyelmeztettünk, az azeri elnök azonnal kegyelmet adott neki.

Mindez azért történt, mert Magyarország kormánya, az Európai Unió és a NATO tagja, egyezséget kötött az azeri hatóságokkal.

Nem akarom felidézni Gurgen Magaryan meggyilkolásának körülményeit; ezeket önök jól ismerik. Ahogy a tárgyalás bizonyította, a szörnyű gyilkosság csak azért következett be, mert Gurgen Magaryan örmény volt.

Közvetlenül a bűncselekmény bekövetkezte után a magyar hatóságok és partnereink – az EU és a NATO tagállamai – folyamatosan arra ösztönöztek minket, hogy ne tereljük politikai síkra a folyamatot. Folyamatosan arra biztattak, hogy bízzunk meg a magyar törvénykezésben, hiszen az ország tagja ezeknek a fontos szövetségeknek.

Közelről figyelemmel kísértük a bűnöző körüli fejleményeket. Az ügyet minden egyes találkozó alkalmával megvitatta az elnök, a házelnök, a külügyminiszter és Magyarország nagykövete, és több alkalommal biztosítottak minket arról, hogy ki van zárva annak a lehetősége, hogy egy bűnözőt átadjanak Azerbajdzsánnak. Ugyanezt a választ kaptuk kérdéseinkre néhány nappal ezelőtt is a magyar külügyminisztériumtól és a parlamenttől. De a fejlemények eredményeként a gyilkos Bakuban tűnt fel, majd szabadon engedték.

Nincs mit mondanom Azerbajdzsánról, egyszerűen nincs mit. Az ország magáért beszél azokkal a tettekkel, amelyeket véghez visz, és nem az én feladatom megmagyarázni ezeket a lépéseket.

Tisztelt nagykövetek, hölgyeim és uraim!

Közös tetteikkel a magyar és az azeri hatóságok megynyitották az ajtót a hasonló bűncselekmények bekövetkezte előtt. Ezzel a döntéssel világos üzenetet küldenek a henteseknek. A mészárosok innentől kezdve tisztában vannak sérthetetlenségükkel, amit azután élveznek, hogy etnikai vagy vallási gyűlölet által motivált gyilkosságot követtek el.

EZT NEM TŰRHETEM.

AZ ÖRMÉNY KÖZTÁRSASÁG EZT NEM TŰRHETI.

AZ ÖRMÉNY NEMZET EZT SOHA NEM BOCSÁTJA MEG.

Hivatalosan bejelentem, hogy a mai naptól minden diplomáciai kapcsolatot és hivatalos kapcsolatot felfüggesztünk Magyarországgal.

Pontos és egyértelmű választ várunk partnereinktől az incidensre vonatkozóan.

Aki ezt eltűri, az holnap a történelemnek tartozik felelősséggel.

A félintézkedések és a kerülgetés nem elfogadható.

Partnereinknek az örmény nemzet biztonságához való viszonyát annak alapján fogjuk megítélni, hogyan reagálnak erre az incidensre.

Arra kérem önöket, hgy mindezt személyes üzenetemként adják át országaik államfőinek és kormányaiknak.

Ennyit akartam mondani. Nem tudom, van-e értelme annak, hogy kérdésekre válaszoljak. Azt hiszem nincs, mivel a történeteket józan ésszel nem lehet felfogni. Egy olyan országnak, amely fejlettnek és civilizáltnak tekinti magát, nincs joga így viselkedni, és megérdemli, hogy partnerei megfelelő felülvizsgálatnak vessék alá.

Rovatok