Index Vakbarát Hírportál

Az azeri elnök nagyobb hős, mint a baltás gyilkos

2012. szeptember 1., szombat 15:35 | aznap frissítve

Hősként ünneplik a Magyarország által kiadott Safarovot Azerbajdzsánban. Nála is több elsimerést csak az állam elnöke, a bölcs, a domináns és az azeri emberek védelmezője kapott. A baltás gyilkost őrnaggyá léptették elő.

Őrnaggyá léptette elő a Budapesten örmény katonatársát megölő Ramil Safarovot Safir Abiyev azeri védelmi miniszter. A bakui védelmi minisztérium közleménye szerint a miniszter fogadta Safarovot, gratulált neki hazatéréséhez, s az Ilham Aliyevtől elnyert kegyelemhez. További sikereket kívánt neki katonai téren folytatandó tevékenységéhez. A miniszter köszönetet mondott az államfőnek - aki egyben a hadsereg főparancsnoka is - azért a nagy figyelemért és gondoskodásért, amelyet a tiszt iránt tanúsított.

Safarov szabadon bocsátása jó alkalom az azeri lapok számára, hogy a miniszterelnöki széket egykori KGB-főnök apjától megöröklő elnök nagyszerűségét hangoztassák."Safarov hazahozatása jelentős lépés, amely megmutatja, hogy Ilham Aliyev, aki az állam feje és a hadsereg vezetője, minden egyes azeri állampolgár, azeri katona és tiszt védelmezője. - nyilatkozta az azeri elnöki hivatal jogi végrehajtási osztájának vezetője, Fuad Alasgarov pénteken. - Safarov hazatérése annak jele, hogy milyen súlya van Ilham Aliyev miniszterelnök politikai akaratának és személyes kiállásának a nemzetközi politikai porondon."

"Ilham Aliyev elnök Ramil Safarovnak megkegyelmező rendelete az elszántság, a bátorság és az igazság diadala" - közölte a kormányzó Új Azerbajdzsán Párt alelnöke és végrehajtó titkára, Ali Ahmedov a párt hivatalos honlapjával.  A politikus szerint Safarov szabadon bocsátása Karabah (az Azerbajdzsánból kivált örmény enklávé) felszabadításának előjele. "Karabah és Ramil is szabotőrök áldozata lett. Az elsőt az ellenség foglalta el, a második sok évig volt börtönben. Ramilt elengedték, a következő lépés Karabah felszabadítása" - fogalmazott, hozzátéve, hogy Safarov szabadulása Azerbajdzsán békés politikájának az eredménye. "A szabadulás elnökünk, Ilham Aliyev bölcsességének köszönhető" - foglalta össze véleményét a miniszterelnök pártjának alelnöke.

Előléptették

Az elnöki hivatal egyik vezetője, Fuad Alasgarov magyarázatot is adott Safarov szabadon bocsátására: "Safarov az örmények által elfoglalt Dzsabrail régióból származik. Sok közeli barátjának halálát látta a saját szemével, és ezek az emlékek mélyen beleégtek gyermeki tudatába. El lehet képzelni, hogy milyen érzelmi állapotba került az ember, aki ilyen gyerekkori tapasztalatok után egy NATO-gyakorlaton azt látta, hogy az örmény tisztek meggyalázzák az azeri zászlót és az azeri embereket." - indokolta az elnöki munkatárs, miért nem tartják bűnnek az örmény katona lefejezését. (A zászlógyalázás és a provokáció Safarov vallomásában szerepel, de arra a magyar bíróság semmilyen bizonyítékot nem talált.)

Ramil Safarov szabadulása után felkereste a neki kegyelmet adó államfő apjának, az azeri KGB-főnökből és kommunista pártbeli első titkárból, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjából Azerbajdzsán elnökévé lett Hejdar Aliyevnek az emlékművét, majd virágot helyezett el a hősök fasorában is, ahol mások mellett a Karabahért Örményországgal vívott háború halottai is nyugszanak.

Safarov az elnök mellett a török kormánynak mondott még köszönetet. "Tudom, hogy Törökország az első pillanattól foglalkozott azzal az üggyel, amibe belekerültem - nyilatkozta a Baku today-nek. - Üdvözlöm Törökországot és a török embereket."

Kiengedtük, elengedték

Pénteken magyar idő szerint kora délután minden nyilvános előzmény nélkül jelent meg a hír, hogy Azerbajdzsánba érkezett Ramil Sahib Safarov, aki mindeddig Magyarországon töltötte börtönbüntetését egy örmény katonatársa 2004-es, budapesti meggyilkolásáért. Azerbajdzsánba érkezése után Ilham Aliyev államfő kegyelemben részesítette a gyilkosságot elkövető férfit, akinek így nem kell letöltenie büntetése hátralévő részét.

A magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium a kormány.hu-n fél egykor adott ki közleményt, amiben az szerepel, hogy a férfi Azerbajdzsánban folytathatja börtönbüntetése végrehajtását. a nemzetközi sajtó azonban mér ekkor megírta, hogy a baltás gyilkost országában azonnal szabadon bocsátották és kitüntették.

Az eset miatt Obama elnök válaszokat kért Magyarországtól, Örményország pedig példátlanul erős diplomáciai gesztusként megszakította a hivatalos kapcsolatokat országunkkal.

Az azeri katona kiadása összefüggésben állhat azokkal a hírekkel, amelyek szerint a magyar kormány intenzív gazdasági expanziót tervez Azerbajdzsánban.

Rovatok