Index Vakbarát Hírportál

Kínában leállt a munka több japán gyárban

2012. szeptember 17., hétfő 08:25

Több japán tulajdonú kínai gyárban leállt a munka a Japán-ellenes tüntetések miatt hétfőn, ezért szünetel a munka a Panasonic és a Canon több kínai üzemében is. Ezért több japán cég is leállítja kínai termelését, mivel a két ország közötti feszültség, és az ebből fakadó kínai tüntetések veszélyeztetik kínai gyártótevékenységük biztonságát.

Japán médiajelentések szerint vasárnap legalább 85 kínai városban rendeztek Japán-ellenes tüntetéseket. Megmozdulások voltak Pekingben, Sanghajban és a Hongkonggal szomszédos Sencsenben is, utóbbiban a rendőrség könnygázzal és vízágyúkkal kergette szét a tüntetőket.

tüntetések sorozata már a múlt hét elején elkezdődött annak hatására, hogy a két ország között diplomáciai feszültség alakult ki, mivel a japán kormány a Rjúkjú-szigetek és Tajvan között elhelyezkedő szigetek egy részét kedden megvásárolta egy magántulajdonostól. Az üzlet bejelentésére Peking hevesen tiltakozott, és Kína-szerte Japán-ellenes tüntetéseket hívtak össze.

A demonstrációk több helyen erőszakba torkolltak, és a Kyodo hírügynökség szerint egyes városokban Japán szidalmazása mellett a tömeg a Kínai Kommunista Párt, a korrupció és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek ellen is tiltakozott.

A helyi média beszámolója szerint legalább öt kínai városban rongáltak meg japán autókat és éttermeket, illetve fosztogattak japán illetőségű boltokban. A csingtaoi városi rendőrség hétfői bejelentése szerint több embert letartóztattak, akiket a közrend megsértésével gyanúsítanak. A Reuters brit hírügynökség beszámolója szerint egyre jobban tartanak a tiltakozási hullámtól a Kínában élő japán állampolgárok is és több japán nemzetiségi iskolában is tanítási szünetet rendeltek el.

Első a biztonság: leáll a gyártás

Az elmúlt héten egy kínai gazdasági döntéshozó arra hívta fel a figyelmet, hogy a konfliktus megkeserítheti a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat is. Ha gazdasági-diplomáciai szinten még nem is jelentkezett hatása a nézeteltérésnek, a tömegtüntetések miatt máris bezártak több gyárat és kereskedelmi egységet.

Az elektronikai cikkeket gyártó Canon hétfőn három kínai gyárában rendelt el kétnapos leállást arra hivatkozva, hogy így látja biztosítottnak alkalmazottai testi épségét. A Panasonic két gyárában függesztette fel a termelést, egy harmadikat pedig ideiglenesen bezárt, s egyben felszólította alkalmazottait, hogy maradjanak otthon. A két leállított gyártóüzemben a heves Japán-ellenes tiltakozások nyomán keletkezett kár, míg a harmadik, bezárt telepen kínai alkalmazottak hajtottak végre szabotázsakciót.

Az autóipari gyártó Toyota arról számolt be, hogy éppen kárfelmérést végeznek az egyik autókereskedésben történt gyújtogatás után. Az All Nippon Airways légitársaságnál pedig egyre többen mondják le a Kínából Japánba tartó útjaikat.

Fordulat: Kína szankciói

Peking alig burkoltan gazdasági szankciók bevezetésével fenyegette meg Tokiót a Kínai Kommunista Párt legjelentősebb lapjában megjelent kommentárban. Szankciókkal sújthatják a japán termelői vagy pénzügyi ágazatot, a Kínába irányuló japán exportot vagy „stratégiai fontosságú alapanyagok” importját – figyelmeztetett a Zsenmin Zsipao.

Egy esetleges kereskedelmi háború Kínának is kárt okozna, Japán számára mégis katasztrofális következményekkel járna, mivel Kína Japán legjelentősebb kereskedelmi partnere, és a szigetország sokat nyert a kétoldalú kereskedelmi forgalom és a beruházások növekedéséből. Kínának megvan az ereje ahhoz, hogy elviselje a szankciók következményeit – szögezte le a lap.

Kína elvben ellenzi, hogy az országok nemzetközi vitákat szankciókkal oldjanak meg, és óvatosan bánik az ilyen eszközökkel, a területi szuverenitás ügyében azonban kész nyíltan felvenni a küzdelmet, ha a japán kormány továbbra is kihívóan viselkedik – írta meg a lap.

Rovatok