Szombattól hivatalosan is a Szabadság kerékpárhíd nevet viseli az a Pozsony Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet összekötő híd, amelynek az erről tartott népszavazás szerint a Chuck Norris híd nevet kellett volna kapnia.
A híd egyik építtetője, a Pozsony megyei önkormányzat még februárban indított népszavazást a híd nevéről. Bár a Facebook közösségi hálón meghirdetett szavazás eredménye szerint a hidat Chuck Norrisról kellett volna elnevezni - több mint 18 ezer szavazatot kapott ez a verzió -, végül mégis a jóval kevésbé támogatott Szabadság kerékpárhíd megnevezést kapta.
Pavol Freso, a pozsonyi megye főnöke a közvélemény-kutatás első, a Chuck Norris megnevezésnek kedvező részeredményei kapcsán még úgy nyilatkozott: az embereknek jogukban áll kiválasztani a híd nevét, és ha a határon átnyúló együttműködés keretében épülő híd elkészítésében részt vevő osztrák partnereik sem kifogásolják majd az ötletet, akkor ő sem fogja ellenezni, hogy a híd Chuck Norris nevét viselje.
A megyefőnök később azzal indokolta, hogy a hidat mégsem a színészről nevezték el, hogy Chuck Norris nevének használata jogvédelmi problémákat vetett volna fel.