Lelőttek két ellenzéki aktivistát szombaton Venezuelában, Barinas szövetségi államban, közölték a hatóságok. A jövő heti elnökválasztás kampányában sok erőszakcselekmény történt már, de eddig ez volt a legsúlyosabb.
Henrique Capriles ellenzéki jelölt pártja, az Igazság az első közölte, hogy a támadók vagy egy zárt teherautóból nyitottak tüzet az aktivistákra, vagy a helyi polgármesteri hivatalból, ahol éppen gyűlés volt. A teherautó szemtanúk szerint a PDVSA állami olajvállalaté a jelzései alapján. Az újraválasztásáért induló Hugo Chávez jelenlegi elnök kormánya megerősítette a kettős gyilkosság tényét, és megígérte, hogy bíróság elé állítja a tetteseket.
A BBC szerint az egyik áldozat a Igazság az első párthoz tartozott, a másik független volt. Mindketten Henrique Caprilesért kampányoltak, amikor rájuk támadtak.
A BBC caracasi tudósítója szerint további erőszaktól lehet tartani. Az utóbbi bő egy évtized legszorosabb elnökválasztása várható. Chávez 1999 óta van hatalomban, de tavaly rákot diagnosztizáltak nála. Több mint harminc ellenzéki párt sorakozott fel Capriles mögött.