Index Vakbarát Hírportál

Lemondott egy chilei pedofil püspök

2012. október 9., kedd 16:45

XVI. Benedek pápa kedden elfogadta egy chilei püspök lemondását, aki ellen vizsgálat folyik feltételezett pedofil cselekmény miatt. A negyvenhét éves chilei Marco Antonio Órdenes Fernández azért nyújtotta be lemondását a szentatyának, mert vizsgálat folyik ellene azzal kapcsolatban, hogy feltételezhetően szexuális visszaélést követett el egy kiskorú fiúval szemben. A pápa a kánonjogi kódex 401/2-es cikkelye alapján fogadta el a lemondást. Az egyházi jogszabály szerint ugyanis egyházmegyei püspökök „betegség vagy egyéb súlyos, a munka elvégzését ellehetetlenítő ok” esetén nem folytathatják tevékenységüket.

Órdenez Fernández Chile legfiatalabb püspöke, a katolikus egyházfő 2006-ban szentelte fel őt. A fővárostól, Santiagótól 1780 kilométerre fekvő, 180 ezer lakost számláló, az Atacama-sivatagban lévő Iquiquében végezte egyházi szolgálatát. Egy fiatal chilei fiú tett korábban feljelentést ellene, azt állítva, hogy a püspök szexuális kapcsolatot létesített vele, amikor még kiskorú volt.

A főpap a La Tercera című chilei napilapnak adott nyilatkozatában elismerte, hogy a fiatal fiúval "meggondolatlan aktust" folytatott, de tagadta, hogy az adott időpontban a fiú még kiskorú lett volna. A történtek miatt egyébként bocsánatot kért a fiatalembertől – mondta a püspök az említett interjúban.

Rovatok