Index Vakbarát Hírportál

Kína betiltotta az álpapok tevékenységét

2012. október 23., kedd 09:22

A sok visszaélés és csalás miatt Peking betiltott minden olyan vallási tevékenységet, amely üzleti alapon működik és nyereségorientált, jelentette a kínai média kedden. Egyes helyi kormányzatok, cégek és magánszemélyek ugyanis profitérdekelt vállalkozásokat hoztak létre, vallási helyeket építettek, álszerzeteseket, papokat alkalmaztak üzleti céllal, illegális vallási tevékenységet folytattak, adományokat gyűjtöttek és a látogatókat adakozásra kényszerítették, áll a vallásügyeket irányító állami hivatal (SARA) és kilenc másik szervezet által közösen kiadott közleményben.

Mint kiderült, voltak olyan vállalatok is, amelyek népszerű templomok, kolostorok, emlékhelyek területén végeztek beruházásokat, és ezeket később vagyonuk részeként tüntették fel. A hivatal határozott tiltása szerint mostantól nem engedélyezett a vallási tevékenységgel összefüggő nyereségérdekelt vállalkozások működtetése, egyházi tőkebefektetés, vagy közös beruházás vállalatokkal és magánszemélyekkel.

A hatóságok a szabályok megsértői, a kormányzati felelősök számára komoly büntetést helyeztek kilátásba. Hangsúlyozták: a sok visszaélés megzavarta a normális vallási életet, sértette a vallási körök érdekeit és a róluk alkotott képet, továbbá érzékenyen érintette a hívőket és kárt okozott a látogatóknak. Az intézkedés országos ellenőrzésre szólítja fel az illetékes területi kormányzatokat.

Rovatok