Index Vakbarát Hírportál

Film készül a Pussy Riot zenekarról

2012. november 3., szombat 15:58

„Kirakatper – A Pussy Riot története” címmel film készül az orosz női punkzenekarról, amelynek három tagját ősszel szabadságvesztésre ítélték, miután a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban egy „punkimában” azért fohászkodtak Szűz Máriához, hogy szabadítsa meg őket Vlagyimir Putyin orosz elnöktől.

A zenekar három tagját augusztusban két év, munkával szigorított letöltendő börtönbüntetésre ítélték, de egyikük büntetését később felfüggesztették.

A Moszkovszkij Komszomolec című lap úgy tudja, a filmet már januártól forgalmazni fogják világszerte. „Három bátor nőről fog szólni, akiket azért büntettek meg, mert megpróbálták terjeszteni Oroszországban a szabadságot” – írta a filmet készítő brit produkciós iroda.

A film elkészítéséről egy olyan cég állapodott meg a britekkel, amelynek egyik tulajdonosa a Pussy Riot ügyvédjének, Mark Fejginnek a felesége. A cég 37 500 euró előleget kapott. Cserébe felvételeket kellett küldenie a brit produkciós irodának a zenekar tagjairól, köztük olyanokat is, amelyek a börtönben készültek.

Előzőleg Fejgin megpróbálta levédetni a banda nevét, de a zenekari tagok elutasították ezt. Azt mondták, ez ellentétes az elveikkel. Az ügyvéd szerint viszont „nem lehet megakadályozni, hogy üzletet csináljanak a punkzenekarból”.

Rovatok