Index Vakbarát Hírportál

Engedély nélküli tüntetés kezdődött Ukrajnában

2012. november 5., hétfő 16:39

Az ellenzék utcára vonult, mert véleményük szerint a kormány 13 körzetben meghamisította az eredményeket. A kormány visszautasította a vádakat, és felhívta a figyelmet, hogy feloszlatja az illegális megmozdulást.

A parlamenti választások eredményeinek meghamisítására hivatkozva engedély nélküli demonstrációt szervezett hétfőn Kijevben három ukrán ellenzéki erő, a Julija Timosenko volt kormányfőt támogató Egyesült Ellenzék-Batykivscsina, a Vitalij Klicsko vezette UDAR (Ütés) és a nacionalista Szvoboda (Szabadság) párt.

A központi választási bizottság előtt becslések szerint legalább kétezren gyűltek össze. A hatóságok megerősítették az épület védelmét, sajtóértesülések szerint mintegy négyszáz rohamrendőrt vezényeltek a helyszínre.

Arszenyij Jacenyuk, az egyesült ellenzék vezetője a tiltakozó akciót "a választók és parlamenti képviselők találkozójának" nevezte, amelyet szavai szerint a rohamrendőröknek nincs joguk szétzavarni.

A három ellenzéki erő vezetői - mint beszédeikben elmondták - együttesen követelik a központi választási bizottságtól, ismerje el 13 egyéni körzetben az ellenzéki jelöltek győzelmét. Az ellenzék azt állítja, hogy ennyi körzetben győzött ellenzéki jelölt a jegyzőkönyvek tanúsága szerint, ám a választási bizottság hatalompárti jelöltet hirdetett ki győztesnek. Ezt az ellenzék a választási eredmények meghamisításának tekinti.

Nem tanultak a 2004-es botrányból

Vitalij Klicsko kijelentette: az ellenzék felhívja Viktor Janukovics elnök figyelmét arra, hogy ő mint államfő az alkotmányosság garanciája kell hogy legyen. "Amennyiben az államfő nem reagál a választási eredmények meghamisítására, nem kizárt, hogy előre hozott elnökválasztásra is sor kerül" - idézte a Korreszpondent ukrán hírportál az UDAR vezetőjét.

Volodimir Bondarenko parlamenti képviselő - aki az egyesült ellenzék színeiben az előzetes eredmények szerint megnyerte a választást az egyik kijevi egyéni választókerületben - a megmozduláson adott nyilatkozatában megjegyezte: az egyenlőtlen összetételű, úgynevezett "technikai" pártok képviselőivel "teleültetett" választási bizottságok munkája, az eredmények meghamisítása mind azt mutatja, hogy a jelenlegi hatalom nem tanult a 2004-es elnökválasztásokat követő eseményekből, és a vezetés a hatalma megtartásáért folytatott küzdelemben elvetette a sulykot, lelkiismeretlen lett, amiért a legkeményebb büntetésre szolgált rá a választók részéről.

Oleh Tyahnyibok, a Szvoboda elnöke hozzáfűzte, hogy ha elfogadnák az említett 13 egyéni körzetben született hamis eredményeket, az ellenzék a listás helyekből is elveszíthetne három parlamenti helyet, tehát összesen 15-16 mandátumért küzdenek.

Rovatok