Már készülődnek a Forma-1-es pilóták a brazil nagydíj mindent eldöntő ütközetére, de São Paulo nemcsak a bivalyerős autók mérkőzésétől zajos. A rendőrség és a bűnözők között is komoly összecsapások vannak, naponta tízen haltak meg a bűnbandák utcai leszámolásaiban. Turistaként vetődtünk el a világ hetedik legnépesebb városába, ahol néhány nagyon súlyos kerületben is tapasztalatokat gyűjtöttünk.
Elrettentő címmel került fel São Paulo az újságok címlapjaira, a híradások szerint tombol az erőszak a megapolisz utcáin. Ez nagyjából annyira lehet igaz, mintha egy miskolci diszkóbalhé után azt írnák meg szerte a világban, hogy Magyarországon életveszélyes szórakozóhelyekre járni. Ugyanakkor kétségbevonhatatlan tény, hogy São Paulo nem a világ legnyugisabb helye.
Dél-Amerika legnagyobb városa háromszor nagyobb kiterjedésű Budapestnél, a lakosok száma a 11 milliót is meghaladja, és az elővárosokkal együtt majdnem 20 millió embernek ad otthont a régió. Nem meglepő a sok súlyos bűncselekmény: Brazíliában hatalmas a társadalmi egyenlőtlenség, és ez fokozottan igaz São Paulóra. Sok százezren élnek a favelának nevezett nyomortelepeken, noha ez a világ tizedik leggazdagabb városa, és hatodik helyezett az itt élő dollármilliárdosok száma alapján.
Jól jellemzik a különbségeket a közlekedési eszközök is. A városban és környékén tízmillió autó rója az utakat, ezért gyakran alakulnak ki forgalmi dugók, amik akár 300 kilométer hosszúra is nyúlhatnak. Amíg az átlagemberek órákon át szívnak a kilométeres hosszúságú sorban, addig a bankárok a levegőben percek alatt bejutnak a fontos értekezletekre. Olyan rossz a közlekedési helyzet, hogy São Paulóban ma már több helikopter van, mint New Yorkban vagy Tokióban. A piac dinamikusan nő: 2008-ban még csak 462 privát gép volt, amelyekkel 70 ezer órát repülek évente, 2011-ban már 593 heli szállította a jómódú utasokat.
A városban érezhető a rendőrség fokozott jelenléte. A kulturális és pénzügyi központban, a Paulista sugárút mentén ötvenméterenként belefuthatunk egy járőrbe, akik általában fegyverre tett kézzel sétálnak, és mindegyikük golyóálló mellényt hord. Van alapja a félelemnek, hogy bármely pillanatban szükségük lehet a pisztoly használatára: a bűnbandák idén száz rendőrt gyilkoltak meg, néha igen alantas módszerekkel. Vannak kihelyezett utcai rendőrörsök is, az egyszemélyes őrbódéktól kezdve a tucatnyi rendőrnek támaszpontul szolgáló lakókocsiig mindenféle méretben.
De a többi emberen valahogy nem látszik a feszültség. Az öltönyös irodisták csapata ugyanakkora kedvvel veti bele magát az ebédszünetbe, mint magyar társaik Budapest üzleti negyedében. A bankokat egyébként nagyon szigorúan őrzik, mindegyik fiók előtt 4-5 rendőr állomásozik, belépni pedig csak forgóajtón át tudunk, miután letettük minden csomagunkat egy zárható fémszekrénybe. Ilyen körülmények közt a bankrablás teljesen irreális ötletnek tűnik.
A belváros rizikósabb területein azonban nem tűnt rosszabbnak a helyzet, nem masíroztak gépfegyveres alakulatok az utcákon. Pedig utólag, a Wikipedia segítségével kiderült, városnéző gyalogtúránk nagy részét a prostitúcióról, drogkereskedelemről és erőszakos bűncselekményekről ismert Cracolandia környékén tettük meg, ami a történelmi belváros tőszomszédságában található. Meglepő volt, hogy nem hallunk egyetlen nagyobb üvöltözést sem, nem láttunk utcai csetepatét, pedig hazánkban ez teljesen hétköznapi jelenség. Sokkal gyakrabban figyeltünk fel a fejünk fölött elhúzó helikopterek hangjára.
Ebben a kerületben van a feketekereskedelemről ismert Santa Ifigenia utca is, amely az egykori józsefvárosi piacra emlékeztet. Egymást érik az olcsó áruval megtömött elektronikai üzletek, és a boltok előtt 13-15 éves srácok ácsorognak, gyanúsan olcsó Xbox konzolt és Sky műholdvevőket kínálva a járókelőknek. Amikor valaki végigfut az utcán azt kiabálva, hogy „milícia, milícia,” az utcai árusok két másodperc alatt összerekerik a gagyi cuccaikkal megrakott szőnyegeiket, és pillanatok alatt lelécelnek. A közeli Luz pályaudvar mellett pedig prostituáltak hadserege dolgozik, de a helyiek ezt is teljes közönnyel veszik tudomásul, akárcsak azt a több száz koldust és porban fetrengő hontalant, akikkel a környéken tett, alig másfél kilométeres sétán találkoztunk.
Hogy milyen feszültségek vannak a brazil társadalomban, azt elárulják a gazdagok védekezési módszerei. Nemcsak magas kerítés, szögesdrót és infrakamera őrzi a jómódúak vagyonát, hanem sok helyen áramot is vezetnek a kerítésbe. Apró táblák figyelmeztetnek rá, hogy itt nem érdemes kerítést mászni, mert ez a feszültség halálos lehet.