Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Nagy munkában vagyunk,
érdemes végigcsinálnunk

2012. november 26., hétfő 13:03 | aznap frissítve

A miniszterelnök szerint egész Magyarország érzi, hogy szükség van a teljes átalakulásra, így az ahhoz szükséges társadalmi nyugalom fennmaradt, nincsenek nagy kormányellenes megmozdulások és sztrájkok.

Orbán Viktor ezt Ljubljanában mondta, miután tárgyalt Janez Janša szlovén kormányfővel.

A magyar kormány igyekszik minél versenyképesebbé tenni az országot, mindeközben azonban egy nagy adóssághegy alól is ki kell magát ásnia – mondta a miniszterelnök, hangsúlyozva: a kabinet tudja, hogy nem minden lépése hibátlan, de „az egész ország érzi, egy olyan nagy munkában vagyunk, amelyet, ha már belevágtunk, mindenképpen érdemes végigcsinálnunk. Ezért fontos, hogy Magyarországon ma nincsenek nagy kormányellenes megmozdulások és nagy sztrájkok” – tette hozzá.

Orbán szólt arról is, hogy Magyarország termelési központtá akar válni, iparpolitikájának alapelve ezért úgy szól: olcsóbban termelni és rugalmasabbnak lenni.

Az egynapos szlovéniai látogatáson tartózkodó magyar kormányfő megerősítette egyúttal azt az álláspontját, amely szerint értelmetlenek és kudarcra vannak ítélve azok a kísérletek, amelyeket ma Európában azért folytatnak, hogy megvédjék a válság előtt felépített gazdasági-társadalmi rendszert. A baj ugyanis sokkal nagyobb annál, mint azt gondolni szokás, Magyarországon ezért nem is strukturális reform, hanem egy bizonyos vízió szerint és politikai kompromisszumok nélkül teljes megújulás és átszervezés zajlik, mondta.

A szlovén-magyar kapcsolatokat konfliktusmentesnek, a szlovén gazdaságot pedig – még ha Magyarországgal és az egész európai gazdasággal együtt nehéz időket is él át – sikertörténetnek nevezte a kormányfő.

Kitért arra is, hogy bepótolnak egy évekkel ezelőtti, ám késedelmet szenvedett megállapodást, amely két, szlovénok lakta magyarországi település közötti útszakasz megépítéséről szól. Éppen hétfőn hirdetnek eredményt az építkezést érintő közbeszerzési eljárásban, az út pedig jövőre megépül. Hozzátette azt is, hogy a szlovén és magyar határ menti települések között is szeretnének több, közúti kapcsolatot biztosító átkelőt létesíteni.

Rovatok