Nem sokat tudni arról, milyen viszonyok uralkodnak az észak-koreai börtöntáborokban, de az elmúlt napokban tapasztalatait elmesélő egyik szökött rab borzasztó állapotokról beszélt. Hozzá hasonlóan más volt foglyok is könyvben írták le a velük történteket. A kínai határhoz közeli táborokban akár 200 ezer embert is fogva tarthatnak.
Az elmúlt napokban bejárta a világot Sin Dong Hjok (Shin Dong-hyuk) története, aki állítása szerint 23 évig élt egy észak-koreai koncentrációs táborban, már ott született, hihetetlen szenvedések, éhezés, kínzások után szökött meg. Tapasztalataiból könyv született, amelyben a férfi bevallja, hogy amikor a családja szökést tervezett, akkor feladta őket, és érzelmek nélkül nézte végig a kivégzésüket.
Novemberben Marzuki Darusman, az ENSZ Észak-Koreával foglalkozó jelentéstevője azt mondta, hogy 150-200 ezer ember lehet az észak-koreai börtöntáborokban. Ugyanakkor arról nagyon nehéz képet kapni, milyen lehet az élet ezekben a táborokban, leginkább a Sinhez hasonló szökött foglyok beszámolói állnak csak rendelkezésre.
A Sin által említett titkos tábor a fővárostól, Phenjantól 80 kilométerre fekszik, csak 14-es táborként emlegetik az emberjogi szervezetek. Sin szerint nem volt vezetékes víz, fűtés, és megfelelő élelem sem. A könyv írója, Blaine Harden elmondta, hogy a kollektív büntetés elve alapján kerülnek a rabok a táborba, ahol így aztán már két generáció nőtt fel az 1950-es évek óta.
Sin egy átlagos napja a következőképpen festett: hajnalban kelt, megreggelizett, egész nap dolgozott sötétedésig, aztán pedig úgynevezett „önkritikai találkozókon” vett részt, mielőtt tizenegy körül lefeküdt. A táborban szigorú szabályok uralkodtak. A CBS-nek adott interjú szerint Sin a születését is annak köszönheti, hogy apja és anyja nagyon keményen dolgozott, ezért az őrök megengedték, hogy találkozzanak. Családként azonban nem élhettek együtt, elválasztották őket egymástól, Sint pedig gyerekkorától kezdve arra nevelték az őrök, hogy kémkedjen a szülei és a környezete után.
A börtönszabályok kegyetlenek és egyszerűek voltak: lelőtték azt, aki szökni próbált vagy akár csak tervezte azt, de ugyanez járt azért is, ha valaki nem jelentett egy szökési kísérletet. Sin tizenhárom éves volt, amikor hallotta, amint anyja és bátyja szökési tervről beszél, ezért pedig szemrebbenés nélkül feladta őket. A férfinak végül egy Phenjanból érkezett rab, Pak beszélt a kinti világról, és együtt tervezték meg a 2005-ben végrehajtott szökést.
Sin mellett más szökött rabok is beszámoltak tapasztalataikról, közülük is leginkább azok ismertek, akik végül könyvet is írtak történetükből. Kim Jong Szun korábban ismert táncos volt Észak-Koreában, és családjával együtt az észak-koreai politikai elithez tartozott, őseik harcoltak a Koreát megtámadó Japán ellen. Ennek ellenére egy nap a Jodok börtöntáborba vitték családjával együtt, és azt sem mondták meg nekik, hogy milyen vádak miatt zárták be őket. Kim egész családja, szülei, három fia, lánya és férje is a táborban halt meg.
Kim csak tíz évvel szabadulása után tudta meg, miért hurcolták el, írta a Reuters. Állítása szerint az volt a bűne, hogy jól ismerte Szong He Rimet, aki egyszer arra utaló megjegyzést tett neki, hogy köze lehet az egyik vezetőhöz. Szong egy híres észak-koreai színésznő volt, és annak ellenére volt viszonya Kim Dzsongillel még Kim Ir Szen uralma alatt, hogy korábban már férjnél volt. A színésznő lett egyébként a tavaly elhunyt Kedves Vezető legidősebb fiának, Kim Dzsongnamnak az anyja.
Egy előadáson Kim Jong Szun azt állította, hogy a börtöntáborokat Auschwitz mintájára tervezték még Kim Ir Szen uralma alatt. Az asszony is beszámolt arról 2008-ban megjelent könyvében, milyen nehéz volt az élet a táborban. A rabok szerinte mindent megettek, ami „repült, mászott vagy a földből nőtt.” A beteg kisgyerekeket állítólag úgy próbálták meg gyógyítani, hogy terhes patkányokból kivágott magzatokat adtak nekik.
Ha a rabokat végül szabadon engedték, akkor is nagyon szigorúan követték, hogy soha, semmilyen részletet ne áruljanak el fogva tartásuk körülményeiről. A volt politikai foglyoknak emellett állítólag nem lehetett közük a hadsereghez. Kim 2001-ben szökött meg Észak-Koreából, és ma már egy szöuli civil szervezet, az Észak-Korea Demokratizálódásáért Bizottság alelnökeként dolgozik.
A CBN-nek egy másik, szintén könyvet író nő számolt be a vele történtekről. Feltehetően Kim töltötte a legtöbb időt börtöntáborban azok közül a foglyok közül, akik végül külföldre tudtak szökni: 13 évesen került börtönbe és 28 évvel később szabadult. Állítása szerint azért hurcolták el a kormányügynökök 1975-ben egész családjával együtt, mert nagyapja Dél-Koreába szökött a koreai háború alatt.
A tábori életéről többek között azt mondta, hogy délelőttönként úgynevezett oktatáson vett részt, délután pedig gyerekként csilléket kellett tolnia a szénbányában, gyakran bármilyen védőruha nélkül. Állítása szerint sokszor 16-18 órát kellett dolgoznia egy nap, és pihenőidőt sem engedélyeztek neki közben. „Többször is beomlott a bánya, sokan megsérültek, emberek elveszítették a lábukat, sokakat élve temettek el a kövek. Borzalmas volt” – mondta.
Beszámolója szerint a raboknak nem volt elég élelmük, a héttagú családjának csak tíz kiló kukoricát adtak egy hónapra. 1996 volt a legborzasztóbb év, akkor nagyon sokan haltak meg éhínség miatt, mivel egyszerűen semmit sem lehetett enni. „Nem volt fű, nem nőttek növények” – mondta Kim. Közben viszont az étel ellopásáért is nyilvánosan kivégeztek rabokat.
2003-ban sikerült megszöknie a táborból, de ennek részleteit biztonsági okokból azóta sem árulja el. A 2011. szeptemberében tapasztalatairól egy amerikai kongresszusi bizottság előtt is beszámoló Kim a mai napig napszemüveget visel nyilvános felszólalásainál, hogy elfedje személyazonosságát, és így védje a még bezárt rokonait.
A Global Post szerint újabb beszámolók is érkezhetnek a közeljövőben, mivel állítólag azért zárták be március és augusztus között az egyik leghírhedtebbnek tartott 22-es börtöntábort a kínai és az orosz határ közelében, mert az egyik őrparancsnok Kínába szökött. A 22-es tábor már szerepelt a BBC egyik 2004-es dokumentumfilmjében, amelyben a telep egyik volt parancsnoka azt állította, hogy vegyi anyagokkal kísérleteztek rabokon.
A Radio Free Asia szerint a táborból átszállították a rabokat, a helyszínen pedig a börtönépületek helyett családi házak építésébe kezdtek, mivel a tervek szerint bányászokat költöztetnének a környékre. Az RFA forrásai szerint háromezer bányásszal indítanák be újra a szénkitermelést. A Global Post szerint egyébként nem ez lenne az első eset, hogy táborokat zárnak be, ez már 1998-ban és 2000-ben is megtörtént a kínai határ közelében.
Észak-Koreában a 60-as évek óta vannak teljesen lezárt területek, ezeket külföldiek nem közelíthetik meg. Elsősorban a kínai határvidéken vannak ilyen tartományok, ezekből borzasztó kevés információ szivárog ki. Csoma Mózes, az ELTE Koreai Tanszékének vezető-helyettese szerint nagyjából kétféle információs forrás áll rendelkezésre a börtöntáborok esetében: az Észak-Koreába akkreditált diplomaták elcsíphetnek elejtett megjegyzéseket, emellett ott vannak az észak-koreai menekültek elbeszélései, ezekben azonban adott esetben túlzások is lehetnek.
Nagyjából két-három évente érkezik hír sikeres szökésről, raboknak időnként csoportosan is sikerül kijutniuk. A 2000-es évek közepén például olyan hírek is terjedtek, miszerint rakétagyártó hadiüzemben dolgozó foglyok jutottak ki. Állítólag még üzemanyagmintákat is magukkal vittek, valamint a rakétafejlesztésekről is információkkal tudtak szolgálni a külföldi hírszerzéseknek.
Annyit lehet biztosan tudni, hogy az észak-koreai rezsimből elmenekültek közül eddig kb. 25-30 ezren jutottak el Dél-Koreába, de ők nagyrészt egyszerű menekültek, csak kisebb részük volt szökött fogoly. A menekültek és a foglyok egyaránt több hónapos felkészítési folyamaton esnek át: ez alatt megismertetik őket a kapitalista rendszer működésével, a pénzhasználattal, valamint megpróbálják kiszűrni az esetleges észak-koreai ügynököket. Pont az elmúlt hetekben ünnepeltek Észak-Koreában egy házaspárt, akik magukat menekültnek álcázva jutottak ki, de másfél-két év után visszaszöktek.
Akik átszöknek másik országba, azoknak a hátramaradt családtagjai egytől egyig a munkatáborokban végezhetik. Ez történt 1997-ben a legmagasabb rangú menekült, Hváng Dzsáng Jop, a Központi Bizottság egyik titkárának családjával is.
Az ENSZ Közgyűlésének emberi jogokkal foglalkozó bizottsága november 27-én Irán és Szíria mellett Észak-Koreát is elítélte a kiterjedt emberi jogi visszaélések miatt, írja az AFP. Észak-Korea esetében ezek közé sorolták a kínzást, a börtöntáborok létezését, valamint az észak-koreai állampolgárok mozgásszabadságának korlátozását. Phenjan a belső ügyeikbe avatkozásnak minősítette a döntést, egyben tagadta, hogy bármilyen emberi jogi visszaélés lenne Észak-Koreában. A határozatról szavazást is tartanak majd az ENSZ Közgyűlésében, ez ugyanakkor egyáltalán nem számít különlegesnek, szinte minden évben elfogad hasonlót a tagországok többsége.